Mara Dyer azt hiszi, az élete furcsább már is nem lehet, miután egy kórházban tér magához, és nem emlékszik, hogy került oda. Pedig lehet.
Amnéziája ellenére meggyőződése, hogy a barátait megölő, őt viszont titokzatos módon életben hagyó baleset nem egyszerű véletlen volt. Tényleg nem.
Nem hiszi, hogy mindazok után, amin keresztülment, lehet még szerelmes. Nagyon téved.
Mara Dyer, a középiskolás lány baleset áldozata lesz, egy kórházban tér magához, ahol megtudta, hogy barátaival együtt egy rég elhagyatott elmegyógyintézet összeomlott romjai alatt találtak rájuk - mindössze ő maradt életben. Viszont senki nem tudja, miért mentek oda, mit csináltak aznap éjjel. Mara összetörik, de igyekszik továbblépni, új életet kezdeni egy másik városban, másik iskolában, amihez a családjától minden támogatást megkap.
Viszont különös dolgok történnek: a valóság megbomlani látszik, a halott barátai fel-felbukkannak egy-egy szemvillanás erejéig. Vajon tényleg nincs rendben valami, vagy csak Mara kezdi végképp elveszíteni az eszét?
A pozitív pontok, amik tetszettek:
- AZ ALAPÖTLET, csupa nagybetűvel.
- A történet több ponton is kérdéseket vetett fel (mi történt aznap este, miért lát Mara különös dolgokat; miért történnek vele megmagyarázhatatlan, véletlennek egyáltalán nem nevezhető egybeesések; milyen ember valójában Noah), ami fenntartja az olvasó kíváncsiságát, engem inkább előbbi kettő (három) érdekelt, Noah kevésbé
- A különös történések elég hátborzongatóak és riasztóak ahhoz, hogy végigfusson az olvasó hátán a hideg, pont a szürreális volta miatt (pl. az egyszerű képek-ablak a falakon engem totál paranoiássá tett, pedig amúgy nem egy explicit ijesztő cucc)
Negatív dolgok, amelyek nem tetszettek:
- A karakterek kicsit egysíkúak, pl. Mara szülei, tesói, ismerősei nem igazán életszerűek, a szokásos egy-két tulajdonság plusz hajszín és karakterizálás letudva-feeling fedezhető fel, amit borzasztóan sajnálok, mert lett volna benne potenciál(különböző típusú személyiségek hogyan reagálnak egy tragédiára, hogyan élik túl, stb.)
- Az emberi kapcsolatok. Mara és az előző barátja nem volt egy fényes lángolás, nincs is ezzel gond,a tiniszerelmek (meg úgy egyáltalán a szerelmek) nem feltétlen égnek a legmagasabb hőfokon, főleg ha nem is sikerül eltalálni a hozzáillő partnert, és ez ki is bukik, oké. Viszont nem értem Noah és Mara kapcsolatát - a naagy szerelmet, vonzódást, mert már az első találkozásukkor lehet érezni Marán, hogy tetszik neki, aztán jön a kéretem magam, de amúgy bejön, végül igent mond. És egyszercsak hopp, már fülig szerelmes, és nem értem, miért.
- Noah személyisége. Koslat a csaj után (kikérdezi a bátyját, aki szíves örömest ki is adja a nagy titkot), utána megtéveszti (nem árulja el, hogy tud a balesetről), ráerőlteti az akaratát (ha nekem kapnák ki étteremben a kezemből az étlapot, hogy majd ő jobban tudja, hát nem olvadoznék, hanem kikérném magamnak), a kapcsolatuk, amit a srác szintén ráerőltet a csajra, és lehetne folytatni bőven. Nem tudja normálisan kezelni az agresszióját, tulajdonként kezeli a csajt
- Számos életszerűtlenség található még benne - legalábbis számomra - ha valakit ilyen sokk ér, nem "illene" minden egyéb nélkül is pszichológushoz vinni, legalább pár hónapig a trauma után? Be akarják utalni az elfekvőbe, erre rábeszéli a pszichológust (vagy pszichiátert, nem emlékszem), hogy majd elköltöznek és akkor minden oké lesz, az meg csak úgy rábólint? Miután később baj lesz és felírnak neki egy enyhébb szert, az anyja csak úgy elengedi egy vadidegennel, aki azt sem árulja el, hová viszi? Lehet, hogy én variálom túl, de nem érzem felnőttes, felelősségteljes döntésnek ezeket...
- A fogalmazásmódja középszerű, nem mutat sok újat, tehát inkább a rejtélyek viszik előbbre, mint a "jól megírt" volta. A történet elég döcögősen halad, meg-meglódul, néha picit úgy néz ki felpörög, mert történik valami, aztán hopp, máris behúztuk a kéziféket, sok-sok nyűglődéssel és olyan lelkizéssel, ami számomra erőltetett és zavaró, nem érzem mélynek és természetesnek. Őszintén, untam ezeket a részeket.
A feléig még egészen érdekes volt, viszont a háromnegyedéhez érve már veszettül untam, ha lehetett volna olyan opciót választani, hogy átugorjuk a "szerelmes" szenvedést, és csak a rejtélyekre koncentrálunk, hát megtettem volna. Viszont érdekes lett a végeredmény, a csavar (NE olvasd el az utolsó oldalt előre!) nem rossz, nem számítottam rá.
*
Az az egésszel a baj, hogy ez frankón lehetett volna egy ütős, ötcsillagos könyv, ha bizonyos hibákat (életszerűtlenség, túlírtság) sikerült volna kiküszöbölni, viszont így csak egy középszerű tinitörténet számomra, amiben lett volna potenciál.
Elolvasom a második részét is ha már úgyis hozzájutottam, mert kíváncsi vagyok, mi felé halad a dolog, de nem mernék rá megesküdni, hogy van elég kitartásom végigolvasni.
A külcsínyről: A borító képe kellemes, jól esik ránézni, viszont nem egyértelmű számomra ez a vizes utalás (Noah megmenti Marát a "fulladástól"?) Legalább a következő kötethez jól passzol.
Könyvmolyképző Kiadó | 2015 | 448 oldal
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése