A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szakirodalom. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szakirodalom. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. december 12., szombat

10 perces frizurák - Több, mint ötven frizura lépésről lépésre

"Reggel laza lófarok és este elegáns, feltűzött frizura? Minden hangulathoz, alkalomhoz és minden típushoz megtalálható a megfelelő frizura. André Märtens megmutatja, hogyan formázhatjuk meg a hajunkat otthon egyszerűen és gyorsan. A megfelelő fortélyokkal minden haj változatosan és kiválóan alakítható függetlenül attól, hogy hosszú vagy rövid…"

Alapvetően nem  szoktam ilyesmit olvasni, de ha már a kezembe akadt, szántam némi időt az áttanulmányozására - őszintén szólva kicsit én is úgy vagyok vele, mint a könyvben említett hosszú hajú nők többsége: vagy egy csattal feltűzöm, vagy kontyba fogom, vagy hagyom szabadon szállni a sörényemet - hetente kétszer egy-egy fonat is előfordul, de aztán ki is fújt a repertoár, szóval gondoltam némi ihlet jól jön, ha már úgyis kéznél van.

Maga a könyv szép, kellemes, a képek élénkek, a tartalom érthető, tetszett, hogy lépésről lépésre fotóztak, a fonatoknál külön illusztrálták, hogy melyik tincs hová kerül (a halszálka-fonásnál mondjuk különösen hasznos).
Ezzel szemben némelyik olyan szinten egyszerű volt, hogy felesleges volt ennyire lebontani (pl. két copf frufruval? ezt azért mindenki meg tudja oldani maga is leírás nélkül szerintem), kerülhetett volna a helyére valami kis izgalmasabb is. Van egy olyan gyanúm is, hogy nem minden kreáció készíthető el tíz perc alatt, de ez nyilván ügyesség kérdése is.

Ami kicsit furcsa volt, hogy a frizurák nagy hányada kicsit olyan "amcsi negyvenes anyuka" benyomást keltett (másképp tényleg nem tudom megfogalmazni), a borító alapján némileg fiatalosabb, modernebb dolgokra számítottam, talán olyan ötletekkel, amik jobban kihasználhatóak a mindennapokban - ráadásul ha valakinek egészen rövidke haja van, nem sok olyan dolgot talál benne, ami érdekelheti.

Volt néhány olyan elképzelés, amit nem tudok hová tenni, rejtély, hogy valaki miért is akarna ilyet viselni, de meglepő módon pont találtam olyan frizurát az egyik 100 years of beauty- videókollekcióban (mondjuk pont a kenyaiban ha jól emlékszem, ami azért annyira nem népszerű errefelé - egy kontyszerű képződményről van szó, ami kb. úgy néz ki, mintha egy rúd állna ki az ember feje tetejéből), szóval ez is bizonyítja, hogy attól, hogy nekem furcsa valami, vagy már-már a csúnya kategóriába tenném, még lehet népszerű és kedvelt, divat terén ne adjatok a  szavamra! :)

Amit sajnáltam, illetve ami nem tetszett, hogy - bár frizurákról van szó, tehát formákról, nem feltétlenül hajápolásról vagy színezésről, mindössze a három hajszínt vesznek elő, mint festéshez ötletet, a szőkét, a vöröset és a barnát. Ráadásul szegény modell mintha Photoshop segítségével váltott volna hajszínt, totál természetellenes, ami nem csinál túl nagy kedvet a hajszínváltáshoz, bár a könyv ugye nem is erről szól, hanem hogy a meglévőből mit lehet kihozni, de számomra kicsit steril és kiábrándító volt.
A másik, hogy (bár nem fordult elő gyakran), némelyik modellnek elég látható lenövése volt - nem a direkt "mélyítő" hatást elérendő sötétebb tövekről beszélek -, és bár el tudom képzelni, hogy azért, mert a könyv "valódi" nőknek íródott és a "valódi" nőkkel megesik, hogy hamar felbukkan a lenövés, de hacsak nem azért kerül oda a kép, hogy illusztrálja, épp arról esik szó, akkor az elég igénytelen egy kiadványban szerintem, bár lehet, hogy csak én vagyok finnyás. (Más kérdés, hogy túl vannak sminkelve, tocsog a pirosító/bronzosító és egyebek, ami egy jó öt éve már nem igazán játszik, és szerintem egy ilyen jellegű könyvnél fontos az összkép, amibe ez is beleszámít, hiszen a frizurák nem kifejezetten újak - legalább legyen olyan érzése az embernek, hogy ezek az összeállítások napjainkban is használhatóak, mert különben elég felütni egy húsz évvel ezelőtti frizurás könyvet....)
Néhol a fordítás kissé furcsa, nem mondanám igazán magyartalannak, csak voltak mondatok, amelyek aligha hangzanak el élőszóban (illetve kukacoskodásképp, a szempillaspirál - amiről megtudtam, hogy a lenőtt hajtövek befestésére is jó, bár szerintem mire alaposan végigmegy a választékon az ember, majdhogynem be is festhetné rendesen -, igaz, hogy angolul "mascara", de én még nem hallottam, hogy azt bárki is "maszkarának" nevezte volna így fonetikusan, magyarul, hacsak nem álarcra gondolt, amit ugye kis hazánkban jelent).

Az általános ismertetők nem túl mélyek, viszont a címhez képest azért széleskörűek (gondolok itt a hajápolási termékekre és egyebekre amelyek a témához kapcsolódnak), nem egy mély szakirodalom, aki abszolút laikus, nem szokott ilyen-olyan habokat, formázó és kondicionáló dolgokat használni, annak biztosan mond egy-két újdonságot.

Közepes/hosszú hajú, konzervatívabb, klasszikusabb fazonokat kedvelő nőknek azt mondom, a frizurák legalább háromnegyede tetszeni fog, de túl sok friss, korszakalkotó ötletet nem kell tőle várni.

 Libri | 2015 | 144 oldal

2015. november 28., szombat

Polcok Moly.hu -n 2.

http://moly.hu/polcok/konyvtar-konyvtarossag-olvasasszociologia-szakmai

A szakirodalom/szép-, és szórakoztató mellett készítettem egy Könyvtár, könyvtárosság, olvasásszociológia (szakmai) névre keresztelt polcot, ahová a témába beleillő könyveket rakosgatom - tudom, volt már hasonló polc másnál, viszont azokon sokszor fel-felbukkannak nem-szakirodalmi művek, illetve vagy régieknek, elavultaknak tűnnek, vagy kifejezetten egy könyvtárat vizsgálnak egy szempontból, ami átfogóan nem olyan érdekes, maximum ha az ember az adott intézményről akar mondjuk szakdolit írni, vagy azt az adott szempontot vizsgálja. 
Szóval az enyém annyival másabb, hogy (többnyire) aktuális, átfogó és részben belekerült az olvasásszociológia, némi IT, meg egy-két kapcsolódó, határterületi dolog is.

2015. november 24., kedd

Nagy Réka - Ökoanyu a konyhában | kritikus szemmel


Nagy reményeket fűztem ehhez a könyvhöz, amikor megláttam - valószínű, hogy emiatt is csalódtam akkora hatalmasat, hogy gyakorlatilag egy nagyon kezdő, hozzá nem értő rétegnek ajánlanám csak ezt a könyvet - a legvégén érteni fogjátok, miért.

Maga a könyv igen ízléses: szép design, jól esik kézbe venni, sok színes képpel, illusztrációval, eredeti áron 3880 jó magyar forintot kérnek érte, ami ahhoz lépest, hogy minden oldala színes, ráadásul keményfedeles, nem is rossz - ha a tartalmát nem nézzük. Bár...

Amire számítottam, az egy hasznos tanácsokban gazdag, informatív hasznos könyv, ami feltehetőleg vegetáriánus, ha esetleg nem is vegán (hiszen "húsmentes receptek" az alcím - ráadásul a fenntartható fejlődésnek szerintem ez minimum elvárható alapköve), úgyhogy már a munkám során bele-belelestem, aztán később ki is kölcsönöztem, hogy alaposabban áttanulmányozhassam.

Feltárás során gyanús volt, hogy számtalanszor felmerült a hús-kérdés (pl. ott a mit kezdjünk a maradék húsvéti sonkával ami egy egész minifejezetet kitett /a sokszor kettő oldalas témaköröket nem tudom hogy nevezhetném másképp/, aztán a melyik húsfélét mennyi ideig lehet eltartani még furcsább volt), de gondoltam adok neki egy esélyt.

Ami feltűnt már a legelején, hogy annak ellenére, hogy számtalan linket ajánl, sokszor a saját forrásait nem tünteti fel (pl. "tudósok megállapították" - mikor? melyik országban? mikor? milyen kísérlet kapcsán? milyen intézet szárnyai alatt? vagy a tipikus "az ember a fogazata alapján mindenevő", amit tényként közöl - és a bélrendszere alapján? Ez mind részletkérdés, mindenki azt látja, veszi elő belőle amit lát), tehát az állításai kvázi megalapozatlanok, nincsenek rendesen alátámasztva. Ez zavaró, mert azt gondolom, hogy a tudatossághoz szükség van egyfajta stabil háttérre, jól bizonyítható ismeretanyagra, amire bátran hagyatkozhat, hivatkozhat az ember.

A bevezetőből kiderül, hogy a hölgynek ez már nem az első, sőt, a harmadik könyve, illetve hogy több évnyi vegetáriánusság után újra húsevővé avanzsálódott (és megtudjuk, hogy létezik olyan, hogy "flexitarius" vagy "semi-vegetáriánus", azaz olyan, aki elvileg vegetáriánus, csak ritkán eszik húst. Én ezt - minden kicsit magára valamit is adó vegetáriánus/vegán emberrel együtt leginkább "finnyásnak" nevezném, nem pedig akármilyen-vegetáriánusnak, de ez már az én személyes kifakadásom. Továbbá nem értem, ha tisztában van vele, mekkora biológiai lábnyomot hagy a húsfogyasztás maga után, vajon miért él vele mégis, ha jó ideig nem tette?)

A tippjei enyhén szólva is furcsán hatottak, a később sokszor előforduló "drága nagymamát" sem érzem annyira erős hiteles alapnak, főleg olyan tanácsoknál, hogy "ne egyél olyat, amiben ötnél több összetevő van" vagy "olyan dolgot aminek nem tudod kiejteni a nevét". 

Érződik, hogy nagyon kezdő embereknek íródott, hiszen a szükséges konyhai berendezések/edényekre kitérve annyira alapszintű dolgok vannak csak felvetve, amit akinek pár éve saját konyhája van vagy legalábbis szeret ott tevékenykedni, és nem fogja be a szemét/fülét, amikor arról esik szó, hogy a teflon/mikrózás nem biztos, hogy egészséges, az már tisztában van ezekkel a dolgokkal.

Furcsálltam többek között, hogy mennyi műanyag tároló-dolgot felsorol (szerintem az üvegek sokkal "zöldebbek"), vagy a fém teatojást (sok gyógynövénynél kifejezetten rossz, ha fémmel érintkezik), de a kitérők a hússal kapcsolatos vágódeszkákra, késekre sem hagytak bennem sok örömöt. Csodálkoztam, hogy kávéfőzőt is látok az eszközök között (főleg mivel a kávé megintcsak nagy öko-lábnyomos).

Igazából ehhez hasonló ellentmondások tömkelegével van tele a könyv - én pedig egy idő után tollat ragadtam - nem rosszindulatból, de szeretnék rámutatni azokra a dolgokra, amik szerintem nem esnek egybe a könyv címének (szándékozott) mondandójával.

Különösnek találtam, hogy mennyire ki vannak sarkítva a multik viszont a kisboltokra nagy hangsúly van fektetve (amiknek a beszállítóik szintén sokszor ugyanazok mint a "nagyoknál"), nem is beszélve a piacokról, ahol kis érdeklődés után kiderül, hogy ugyancsak központi elosztóból hozzák a cuccot - ennyi erőből a multiba is beugorhatunk -, és ha magánszemély, biztos forrásból tudom, hogy nem egy ember veszi meg hipermarkertben a húst/zöldséget, hogy később háztájiként drágábban eladhassa. Persze nem mindenki, nem mindenhol, de megvan az esélye, résen kell lenni.

Az alapvető élelmiszereknél nekem szintén bazi fura a kukoricakonzerv, amikor a könyv hátralevő részében végig azt nyomatja, hogy mindent fagyasztani! - ezt bezzeg jó a műgyantás alaménadobozból. Nekem ez a logika fura.

Kiderül aztán, hogy a húsmentesség annyiból áll, hogy heti egy nap hús nélkül telik, mert úgy mennyivel egészségesebb lesz az ember és mennyivel könnyebb a bolygónak (bár nem írtam fel, a foodandwine blog szerint a marhahús 15400 liter/kg mozog ), akkor miért ne lenne logikus, zöld/öko életvitelszerűen így élni? Értékelem a szándékot, de nekem ez leginkább amolyan önigazolás/lelkiismeret-nyugtató dolognak tűnik.

Állítása szerint "10-15 évvel ezelőtt nem volt kultúrája a vegetáriánus étkezésnek" (azaz 2000-2005-ben) - kevés volt a recept - előtte pedig oldalakon keresztül ecseteli, hogy a "drága nagymama" mennyiféle húsmentes dolgot főzött annak idején, mert luxuscikk volt a hús. Mi ez, ha nem ellentmondás? (Nyilván a hús-nemevés szándéka különböző, de aligha hiszem, hogy ne igyekeztek volna feltalálni magukat a múltszázad elejének-közepének asszonyai kaja terén... egyébként hadd idézzek egy kis Wikipédiát: "A Magyarországi Vegetárius Egyesület (később Magyar Vegetárius Egyesület) pedig 1883-ban kezdte meg működését." Úgyhogy nem hiszem, hogy annyira ritka dolog lett volna ez - főleg a két háború között, amikor egyszerűen nem lehetett húshoz jutni jószerivel.) 

A receptek pedig... hogy idézzek, "Egyszerű, de pont ezért nagyszerű levesek, főételek, könnyű tavaszi saláták, (...)" - valóban, az egyszerűnél jobb kifejezést nem is tudtak volna rá kitalálni, őszintén szólva kevés egyszerűbb receptet tudnék kitalálni, mint a gombás rántotta vagy a mindenmentes krumplilepény (ami kvázi egy megsütött főttkrumpli...), esetleg a sima főtt kukorica, amit csilis fűszerrel szórnak meg. Az alma/zeller, alma/répa, vagy csírás paradicsomsalátáról ne is beszéljünk. Egyszerűen nem értem, ezekhez minek recept, mi ebben a kunszt.
A krémek és kencék alatt kiderült, hogy nem szépségápolási szerekről esik szó (sosem hallottam még más olvasatban e két kifejezést, pedig elhihetitek, hogy nem egy táplálkozással kapcsolatos tanulmány(gyűjteményt)/receptes könyvet és egyebet olvastam), hanem olyan "nagyszerű" margarin/felvágott helyettesítőkről, mint mondjuk a tojáskrém (ami megint egy wtf dolog, ha már ötleteket próbál adni, miért nem olyat, ami nem jut egyből mindenki másnak is az eszébe?). A bolti "aromáktól" fél, de sajtot, mézet bátran eszik, ami ugyanakkora lutri. (Nem emlékszem, hogy olvastam volna, hogy termelőtől szerzi be vagy maga készíti.)
A  nyalánkságok megintcsak kiábrándítóak, banán + kakaópor = csokikrém, hurrá (csak épp se a kakaópor, se a banán nem épp öko-barát a meglehetősen messzi termőhelye miat), ugyanez a "bounty" köleskásával, ami a kókuszdióval problémás...
Ráadásul sikerült szinte mindenbe vajat vagy valamiféle tejterméket tenni (ami ugyancsak az állat etetését-itatását eredményezi, vagyis ugyanúgy vízpazarló, mint a hús... )
Bár a fotók nagyon szépek, egyszerűen a tartalom hihetetlenül "bézik" (ha már így fonetikusan sikerült leírnia az írónőnek, használom én is, brr).

Előkerül, hogy mit csináljunk a húsvét utáni megmaradt sonkával (egy receptkönyvben melynek alcíme "húsmentes"), a lekvár, amibe nem tudja, minek kell citromsav, és hogy datolya, amivel édesíteni szokott (ami nagy eséllyel megintcsak nem kis hazánkban terem).

És ami a végére már az agyamra ment, az a fagyasztás. Minden menjen a fagyasztóba a kenyértől a palacsintáig. De miért? És őszintén, nem elég annyi kenyeret venni/sütni, ami pont elfogy? Vagy a diót kamrában tartani, mert ott is boldogan eláll? Ahhoz, hogy annyi mindent betuszkoljunk a fagyóba, egy egész fagyasztóládát kellene beszerezni, ami megintcsak piszok módon nem energiatakarékos.


Szó esik még a böjtről,a pálmaolajról/szegényorángutánok-témáról (csak éppen azt felejtik el sokszor, hogy ugyebár a kajába ebből csak töredéknyi megy, leginkább ipari felhasználású a dolog, nem azon az egy darab pálmaolajos croissan-on múlik a hektárnyi esőerdők sorsa, sokkal inkább biodízel készül belőle, illetve táp a tejelő tehén számára - és akkor nézzük meg újra,a  receptek hány százalékában fodul elő ugyancsak tejszármazék).

A negatív csúcs pedig az író kifakadása volt arról, hogy minek annyi recept a neten, pontosabban "minek annyi recept a világba bele", erre csak annyit reagálnék, hogy valóban, nem is kellenek ezek a receptek se, egyelőre még fel tudok szelni egy almát és egy zellert recept nélkkül is...

*

Őszintén szólva nagyon sajnálom, hogy ennek a bejegyzésnek ez lett a vége, ugyanis nem szeretek lehúzó véleményt írni olyan könyvekről, amelyek számomra kedves témát boncolgatnak (mint a Hogyan legyek vegán 30 nap alatt például), főleg mivel (feltételezem) a jószándék vezérli az írónőt (és nem a téma népszerűsége iránti lovagoljunk-meg-egy-hullámot-és-keressünk-sok-pénzt filozófia), de ez akkor is kevés, kiábrándítóan felszínes, rosszul felépített, sokhelyütt logikátlan és már-már félrevezető (ez nem "öko", ráadásul a borító és fülszöveg alapján bármelyik vegetáriánus megvehetné, holott szó sincs ilyesmiről - persze lehet védekezni ezzel, hogy nem volt ráírva, de az alcím azt sugallja, becsapós). Érződik, hogy az írója abszolút laikus, nem nevezném alaposan tájékozottnak.

Ha ajánlanám kellene, maximum azoknak, akik nagyon-nagyon kezdők bármilyen konyhai dolog terén, vagy nem akarnak komoly, alapos, szakmai dolgokat olvasni, csak ilyen női magazin-stílusú érdekességeket.

(Másfél csillag, némelyik fotó tetszett, de képeskönyvnek kissé drága...)
 
Sanoma Könyvkiadó | 2015 | 216 oldal 

2015. november 21., szombat

Könyvtípusok, amiket ki nem állhatok 1.

Szakirodalom terén fordul elő sokszor (főleg az ilyen tippek-tanácsok-egyebek témakörben, mint "hogyan vezessen sikeresen az üzleti vállalkozásomat", "mit kell tenni a népszerűségért?", "hogyan legyek jó nő?", stb.), hogy az ember egy két-háromszáz oldalas könyvet tart a kezében, és egy, azaz egyetlen hivatkozás sem fordul elő az egész műben, nemhogy irodalomjegyzék.

Megértem, ha valaki a tapasztalatait írja le esetleg, vagy a saját történetét, de annyira nem tudom elhinni, hogy nincs egyetlen olyan szakkönyv, szabvány vagy akármi, amiből ihletet merített, amit érdemes lenne idézni, csak leült az ipse, megírt háromszáz oldalt, és elégedetten bólintott, hogy igen, ez mind az én ötletem volt.

Főleg amikor az a háromszáz mondjuk nem is háromszáz, csak ötven-száz, de jó szellősen, nagy sorközökkel, margókkal és maximum másfél oldalas fejezetekkel, amik csupa általánosságról szólnak.

"Hogyan csináljunk sok pénzt? - Ne fogadjunk el olyan állásajánlatot, ahol - ha fénymásolni is kell -, kevesebbet fizetnek, mint huszonöt dolcsi per óra."

Na de komolyan...

Írjunk össze ilyen ötleteket meg nyilvánvaló dolgokat, adjuk ki, reklámozzuk megfelelően, a jónép meg kidobja a sok hiába kivágott és feldolgozott fáért a súlyos bankjegyeket, és tádám, máris sok pénzt csináltunk, micsoda sikertörténet.

*sóhaj*

(Az idézet egyébként valós, nem én találtam ki.)

2015. november 20., péntek

Polcok Moly.hu-n

Létrehoztam Moly.hu-n két polcot (eleinte csak egy volt, végül jobbnak láttam szétválogatni), hogy könnyebben összegyűjthessem azokat a könyveket, amik érdekelnek. Sajna a nevük ellenére nem minden dokumentum található meg nálunk (van, amit az új könyvek katalógusának böngészése közben találtam, de mégsem került beszerzésre, van amit pedig Molyon, egy-egy már adott könyv alapján bóklászva). Amiket megtaláltam, azokat elláttam jelzettel, legalábbis amit nálunk, a soproni SZIVK-ben kapott, bár szerintem többnyire minden városi könyvtárban hasonló Cutter-számokat kapnak, mondjuk az ETO sokszor kérdéses. Mindenesetre azt hiszem, idővel átpakolom a Várólistám teljes tartalmát, hogy ha kedvem szottyan valamihez, ne kelljen még jelzetet keresgélni, csak belépek Molyra és már meg is van minden :3



http://moly.hu/tagok/rattusrattus/polcok