2015. november 24., kedd

Nagy Réka - Ökoanyu a konyhában | kritikus szemmel


Nagy reményeket fűztem ehhez a könyvhöz, amikor megláttam - valószínű, hogy emiatt is csalódtam akkora hatalmasat, hogy gyakorlatilag egy nagyon kezdő, hozzá nem értő rétegnek ajánlanám csak ezt a könyvet - a legvégén érteni fogjátok, miért.

Maga a könyv igen ízléses: szép design, jól esik kézbe venni, sok színes képpel, illusztrációval, eredeti áron 3880 jó magyar forintot kérnek érte, ami ahhoz lépest, hogy minden oldala színes, ráadásul keményfedeles, nem is rossz - ha a tartalmát nem nézzük. Bár...

Amire számítottam, az egy hasznos tanácsokban gazdag, informatív hasznos könyv, ami feltehetőleg vegetáriánus, ha esetleg nem is vegán (hiszen "húsmentes receptek" az alcím - ráadásul a fenntartható fejlődésnek szerintem ez minimum elvárható alapköve), úgyhogy már a munkám során bele-belelestem, aztán később ki is kölcsönöztem, hogy alaposabban áttanulmányozhassam.

Feltárás során gyanús volt, hogy számtalanszor felmerült a hús-kérdés (pl. ott a mit kezdjünk a maradék húsvéti sonkával ami egy egész minifejezetet kitett /a sokszor kettő oldalas témaköröket nem tudom hogy nevezhetném másképp/, aztán a melyik húsfélét mennyi ideig lehet eltartani még furcsább volt), de gondoltam adok neki egy esélyt.

Ami feltűnt már a legelején, hogy annak ellenére, hogy számtalan linket ajánl, sokszor a saját forrásait nem tünteti fel (pl. "tudósok megállapították" - mikor? melyik országban? mikor? milyen kísérlet kapcsán? milyen intézet szárnyai alatt? vagy a tipikus "az ember a fogazata alapján mindenevő", amit tényként közöl - és a bélrendszere alapján? Ez mind részletkérdés, mindenki azt látja, veszi elő belőle amit lát), tehát az állításai kvázi megalapozatlanok, nincsenek rendesen alátámasztva. Ez zavaró, mert azt gondolom, hogy a tudatossághoz szükség van egyfajta stabil háttérre, jól bizonyítható ismeretanyagra, amire bátran hagyatkozhat, hivatkozhat az ember.

A bevezetőből kiderül, hogy a hölgynek ez már nem az első, sőt, a harmadik könyve, illetve hogy több évnyi vegetáriánusság után újra húsevővé avanzsálódott (és megtudjuk, hogy létezik olyan, hogy "flexitarius" vagy "semi-vegetáriánus", azaz olyan, aki elvileg vegetáriánus, csak ritkán eszik húst. Én ezt - minden kicsit magára valamit is adó vegetáriánus/vegán emberrel együtt leginkább "finnyásnak" nevezném, nem pedig akármilyen-vegetáriánusnak, de ez már az én személyes kifakadásom. Továbbá nem értem, ha tisztában van vele, mekkora biológiai lábnyomot hagy a húsfogyasztás maga után, vajon miért él vele mégis, ha jó ideig nem tette?)

A tippjei enyhén szólva is furcsán hatottak, a később sokszor előforduló "drága nagymamát" sem érzem annyira erős hiteles alapnak, főleg olyan tanácsoknál, hogy "ne egyél olyat, amiben ötnél több összetevő van" vagy "olyan dolgot aminek nem tudod kiejteni a nevét". 

Érződik, hogy nagyon kezdő embereknek íródott, hiszen a szükséges konyhai berendezések/edényekre kitérve annyira alapszintű dolgok vannak csak felvetve, amit akinek pár éve saját konyhája van vagy legalábbis szeret ott tevékenykedni, és nem fogja be a szemét/fülét, amikor arról esik szó, hogy a teflon/mikrózás nem biztos, hogy egészséges, az már tisztában van ezekkel a dolgokkal.

Furcsálltam többek között, hogy mennyi műanyag tároló-dolgot felsorol (szerintem az üvegek sokkal "zöldebbek"), vagy a fém teatojást (sok gyógynövénynél kifejezetten rossz, ha fémmel érintkezik), de a kitérők a hússal kapcsolatos vágódeszkákra, késekre sem hagytak bennem sok örömöt. Csodálkoztam, hogy kávéfőzőt is látok az eszközök között (főleg mivel a kávé megintcsak nagy öko-lábnyomos).

Igazából ehhez hasonló ellentmondások tömkelegével van tele a könyv - én pedig egy idő után tollat ragadtam - nem rosszindulatból, de szeretnék rámutatni azokra a dolgokra, amik szerintem nem esnek egybe a könyv címének (szándékozott) mondandójával.

Különösnek találtam, hogy mennyire ki vannak sarkítva a multik viszont a kisboltokra nagy hangsúly van fektetve (amiknek a beszállítóik szintén sokszor ugyanazok mint a "nagyoknál"), nem is beszélve a piacokról, ahol kis érdeklődés után kiderül, hogy ugyancsak központi elosztóból hozzák a cuccot - ennyi erőből a multiba is beugorhatunk -, és ha magánszemély, biztos forrásból tudom, hogy nem egy ember veszi meg hipermarkertben a húst/zöldséget, hogy később háztájiként drágábban eladhassa. Persze nem mindenki, nem mindenhol, de megvan az esélye, résen kell lenni.

Az alapvető élelmiszereknél nekem szintén bazi fura a kukoricakonzerv, amikor a könyv hátralevő részében végig azt nyomatja, hogy mindent fagyasztani! - ezt bezzeg jó a műgyantás alaménadobozból. Nekem ez a logika fura.

Kiderül aztán, hogy a húsmentesség annyiból áll, hogy heti egy nap hús nélkül telik, mert úgy mennyivel egészségesebb lesz az ember és mennyivel könnyebb a bolygónak (bár nem írtam fel, a foodandwine blog szerint a marhahús 15400 liter/kg mozog ), akkor miért ne lenne logikus, zöld/öko életvitelszerűen így élni? Értékelem a szándékot, de nekem ez leginkább amolyan önigazolás/lelkiismeret-nyugtató dolognak tűnik.

Állítása szerint "10-15 évvel ezelőtt nem volt kultúrája a vegetáriánus étkezésnek" (azaz 2000-2005-ben) - kevés volt a recept - előtte pedig oldalakon keresztül ecseteli, hogy a "drága nagymama" mennyiféle húsmentes dolgot főzött annak idején, mert luxuscikk volt a hús. Mi ez, ha nem ellentmondás? (Nyilván a hús-nemevés szándéka különböző, de aligha hiszem, hogy ne igyekeztek volna feltalálni magukat a múltszázad elejének-közepének asszonyai kaja terén... egyébként hadd idézzek egy kis Wikipédiát: "A Magyarországi Vegetárius Egyesület (később Magyar Vegetárius Egyesület) pedig 1883-ban kezdte meg működését." Úgyhogy nem hiszem, hogy annyira ritka dolog lett volna ez - főleg a két háború között, amikor egyszerűen nem lehetett húshoz jutni jószerivel.) 

A receptek pedig... hogy idézzek, "Egyszerű, de pont ezért nagyszerű levesek, főételek, könnyű tavaszi saláták, (...)" - valóban, az egyszerűnél jobb kifejezést nem is tudtak volna rá kitalálni, őszintén szólva kevés egyszerűbb receptet tudnék kitalálni, mint a gombás rántotta vagy a mindenmentes krumplilepény (ami kvázi egy megsütött főttkrumpli...), esetleg a sima főtt kukorica, amit csilis fűszerrel szórnak meg. Az alma/zeller, alma/répa, vagy csírás paradicsomsalátáról ne is beszéljünk. Egyszerűen nem értem, ezekhez minek recept, mi ebben a kunszt.
A krémek és kencék alatt kiderült, hogy nem szépségápolási szerekről esik szó (sosem hallottam még más olvasatban e két kifejezést, pedig elhihetitek, hogy nem egy táplálkozással kapcsolatos tanulmány(gyűjteményt)/receptes könyvet és egyebet olvastam), hanem olyan "nagyszerű" margarin/felvágott helyettesítőkről, mint mondjuk a tojáskrém (ami megint egy wtf dolog, ha már ötleteket próbál adni, miért nem olyat, ami nem jut egyből mindenki másnak is az eszébe?). A bolti "aromáktól" fél, de sajtot, mézet bátran eszik, ami ugyanakkora lutri. (Nem emlékszem, hogy olvastam volna, hogy termelőtől szerzi be vagy maga készíti.)
A  nyalánkságok megintcsak kiábrándítóak, banán + kakaópor = csokikrém, hurrá (csak épp se a kakaópor, se a banán nem épp öko-barát a meglehetősen messzi termőhelye miat), ugyanez a "bounty" köleskásával, ami a kókuszdióval problémás...
Ráadásul sikerült szinte mindenbe vajat vagy valamiféle tejterméket tenni (ami ugyancsak az állat etetését-itatását eredményezi, vagyis ugyanúgy vízpazarló, mint a hús... )
Bár a fotók nagyon szépek, egyszerűen a tartalom hihetetlenül "bézik" (ha már így fonetikusan sikerült leírnia az írónőnek, használom én is, brr).

Előkerül, hogy mit csináljunk a húsvét utáni megmaradt sonkával (egy receptkönyvben melynek alcíme "húsmentes"), a lekvár, amibe nem tudja, minek kell citromsav, és hogy datolya, amivel édesíteni szokott (ami nagy eséllyel megintcsak nem kis hazánkban terem).

És ami a végére már az agyamra ment, az a fagyasztás. Minden menjen a fagyasztóba a kenyértől a palacsintáig. De miért? És őszintén, nem elég annyi kenyeret venni/sütni, ami pont elfogy? Vagy a diót kamrában tartani, mert ott is boldogan eláll? Ahhoz, hogy annyi mindent betuszkoljunk a fagyóba, egy egész fagyasztóládát kellene beszerezni, ami megintcsak piszok módon nem energiatakarékos.


Szó esik még a böjtről,a pálmaolajról/szegényorángutánok-témáról (csak éppen azt felejtik el sokszor, hogy ugyebár a kajába ebből csak töredéknyi megy, leginkább ipari felhasználású a dolog, nem azon az egy darab pálmaolajos croissan-on múlik a hektárnyi esőerdők sorsa, sokkal inkább biodízel készül belőle, illetve táp a tejelő tehén számára - és akkor nézzük meg újra,a  receptek hány százalékában fodul elő ugyancsak tejszármazék).

A negatív csúcs pedig az író kifakadása volt arról, hogy minek annyi recept a neten, pontosabban "minek annyi recept a világba bele", erre csak annyit reagálnék, hogy valóban, nem is kellenek ezek a receptek se, egyelőre még fel tudok szelni egy almát és egy zellert recept nélkkül is...

*

Őszintén szólva nagyon sajnálom, hogy ennek a bejegyzésnek ez lett a vége, ugyanis nem szeretek lehúzó véleményt írni olyan könyvekről, amelyek számomra kedves témát boncolgatnak (mint a Hogyan legyek vegán 30 nap alatt például), főleg mivel (feltételezem) a jószándék vezérli az írónőt (és nem a téma népszerűsége iránti lovagoljunk-meg-egy-hullámot-és-keressünk-sok-pénzt filozófia), de ez akkor is kevés, kiábrándítóan felszínes, rosszul felépített, sokhelyütt logikátlan és már-már félrevezető (ez nem "öko", ráadásul a borító és fülszöveg alapján bármelyik vegetáriánus megvehetné, holott szó sincs ilyesmiről - persze lehet védekezni ezzel, hogy nem volt ráírva, de az alcím azt sugallja, becsapós). Érződik, hogy az írója abszolút laikus, nem nevezném alaposan tájékozottnak.

Ha ajánlanám kellene, maximum azoknak, akik nagyon-nagyon kezdők bármilyen konyhai dolog terén, vagy nem akarnak komoly, alapos, szakmai dolgokat olvasni, csak ilyen női magazin-stílusú érdekességeket.

(Másfél csillag, némelyik fotó tetszett, de képeskönyvnek kissé drága...)
 
Sanoma Könyvkiadó | 2015 | 216 oldal 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése