Andy Weir: A marsi

Emlékszem, nagyon-nagyon el akartam olvasni ezt a regényt, morcossá tett a gondolat, hogy a film még hónapokat várat magára, viszont az reményt adott, hogy a helyi könyvtár adatbázisában megtaláltam - hogy kölcsönözve volt, és valószínűleg többek által előjegyezve is, már kevésbé.

Aztán hogyan, hogyan sem, elfeledkeztem róla, csak jóval később jutott újra eszembe, amikor körülbelül mindenhonnan ennek a filmnek a plakátjával, trailerével néztem farkasszemet, lévén kedvenc zsánerünk a science fiction, megadtam magam és előbb terítékre került az adaptáció, mint a könyv.

Őszintén szólva némileg többet vártam, de ahogy pl. az Interstellart beharangozták és amilyen tipikus mai antitudományos látványfilmet kaptunk, egészen pozitívan csalódtam. Komolyan, szegény sci-fi filmekkel kezdem a ne számíts sokra és akkor nem fogsz csalódni elvet vallom… komolyan, nem akarok olyan kányáskodó lenni, de akkor is, lehetséges, hogy mondjuk az ezredforduló előtt még nem volt olyan extra technológia/technika a megvalósításhoz, de legalább rá voltak szorulva, hogy ne csak a naagy látványvilág jelentse a film 90%-át. (Még szerencse, hogy a könyveknél ez a tendencia nem tud megmutatkozni, addig jó nekünk.)

Amy Kathleen Ryan - Ragyogás (Ragyogás 1.)

Be kell, hogy valljam, anno a borítója volt, ami miatt kinéztem magamnak ezt a könyvet (ejha, közel kettő éve írtam róla először!), meg az Alexandrában is meg-megpillantottam, de látatlanban (ez esetben olvasatlanban) nem veszek, van egy olyan szokásom, hogy ha nem biztos, hogy jó lesz, nem költök rá (magyarán ha nem kedvenc szerző vagy gyűjtött sorozat része, akkor előbb könyvtár, aztán a tanakodás, hogy megéri-e).

Őszintén szólva többnyire igyekszek nem beleolvasni mások értékeléseibe, sőt ha tehetem, a fülszövegeket is kerülöm, mert sokszor veszettül sopileresek (nem egyszer vettem észre, hogy a háromszáz oldalas könyv közel első harmadát ellövik), viszont itt meglepően ügyesen sikerült eltalálni - annak ellenére, hogy romantikusabbnak tűnik tőle, mint amilyen valójában, illetve néhány olyan dolgot nem említenek meg hála az égnek, ami később jelentős szerepet játszik, és meglepőnek találtam, mert nem számítottam rá.

"Mit éreznél, ha egy olyan űrhajón születtél volna, ahol csak a szüleid és az idősebbek ismerik a Földet? Te sosem láttad, csak az általuk mesélt történetek alapján ismered, és minden vágyad, hogy megérkezzetek az új otthonotokba, arra a bolygóra, amelyet benépesíthettek.
A történet középpontjában Waverly áll, akinek az élete váratlan fordulatot vesz. A barátja, Kieran éppen megkéri a kezét, amikor a szövetséges hajójuk váratlanul megtámadja őket és elrabolja az összes nőt az űrhajóról, ahol eluralkodik a káosz. A szerelmeseket elszakítják egymástól az események, s mindkettejüknek helyt kell állnia az új és szokatlan helyzetben.
Ahhoz, hogy visszataláljanak egymáshoz és szeretteiket is megmentsék, sokat kell küzdeniük. Hamarosan arra is ráébrednek, hogy az ellenségek nem mindig kívülről érkeznek."

(Készült hozzá trailer is, a magyar feliratos verzióját ide kattintva találjátok - nem árul el túl sokat...)

Ami kifejezetten elrontotta számomra - mert amúgy izgalmas kis olvasmány volt -, az csupa technikai részlet, biztos vagyok benne, hogy a célközönség nem csupa mérnökből meg kutatóból áll, viszont vannak számomra annyira logikátlan megoldások, hogy csak kapkodtam a fejem, hogy ezt miért, de ha valami kis odavetett indok felbukkant volna magyarázat gyanánt, azt mondom, jó legyen, de így minden nélkül nem tűnt életszerűnek. Alapvetően a régebbi "klasszikus" science fictionökön nőttem fel, és azokhoz képest nem volt megfelelően alátámasztva technikailag a dolog (oké, tudom, hogy a legtöbben nem arra voltak kíváncsiak, hogy milyen berendezés hogyan, meg ilyenek), de az egyik ami nekem nagyon furxcsa volt, hogy ha nem tudtam volna, hogy egy űhrjaó belsejében játszódik a történet, az első pár oldalon valahogy nem is éreztem volna. Traktorokról van szó, meg termőföldről meg valami arató-ünnepségről.
Nem akarok én beszűkült látókörűnek tűnni, de él bennem egy olyan kép, hogy ha hosszú távra tervezek és azt szeretném, hogy az űrhajó jó sokáig kibírja, minél kevesebb súllyal ugye, akkor termőföldet mint olyat, vagy nem viszek aktívan az utastérbe (esetleg kis porciókban a laborokba, vagy vízmentesítve külön leválasztható egységekbe, ha már valami miatt muszáj), de semmi esetre sem úgy, hogy szaladgálnak rajta meg ilyenek, ilyen időkben ez iszonyat pazarlás lenne!), nem is beszélve a kávéautomatákról és olyan "modern" dolgokról, ami a Földön abszolút hétköznapinak számít, de az űrben szerintem luxus (kakaó, vajas popcorn), tehát a történet harmadáig, a "konfliktusig" kb. azt éreztem, hogy nem is a végtelen világűrben hasítunk, és nem azért, mert az űrben születet gyerekek szemén keresztül látjuk a világot.

(itt spoiler kezdődik)

Közben meg valahogy nem lehet tudni, hányan is vannak azon a bizonyos hajón - kb. ötven lányt elvisznek ugyebár, talán annyi fiú marad, és a szüleik (száz ember? kétszáz? több? mennyi ember kell vajon egy akkora robosztus monstrumhoz, ahol még gyümölcsös meg szántóföld is vígan elvan traktorostul?) - a felnőttek  többnyire meghalnak a lövöldözésben vagy a sugárszennyezettség miatt. Mekkora az űrhajó? Meg úgy egyáltalán? Egy-egy mondattal bővel fel lehetett volna vázolni, és sokkal teljesebbé tette volna a képet. Vagy én voltam figyelmetlen?

A másik ilyen a felnőttek sugárfertőzöttsége volt - most komolyan, attól, hogy kikerülnek ezejk a jóemberek az űrbe, el fog tűnni róluk a sugárzás, miután napokat töltöttek egy szivárgó reaktor mellett? Amikor a részecskék ott ülnek a bőrükön, belekerültek a belső szerveikbe, stb., és utána a "mentőakció" után (ami szintén megérne egy misét...) az amúgy egészséges gyerekek csak úgy ölelgetik őket? Semmi elkülönítés vagy bármi? Meg ez a "nyissátok az ajtót majd én elkapkodom az embereket" dolog tulajdonképpen egyáltalán nem hősies vagy vagány, inkább olyan... életszerűtlennek hat, már-már nevetséges. (Nyilván én is mindent megtennék a szüleimért, nem arról van szó, csak ez a megoldás... egyszerűen olyan bugyuta, nem tudom elképzelni, hogy a valóságban ez így működne, márpedig a sci-fi témában igenis ott van a tudományos is, ragaszkodok hozzá - nyilván tovább van gondolva, de azért így... na mindegy.)

Kifejezetten érdekesnek találtam, ahogy a vallásos-vallás nélküli témát kezelték, hogy mi számít jónak, mi rossznak, a szemszögek, hogy milyen indíttatások hová vezetnek (feltételezem, ha a vallásos brancs lett volna pozitívként feltüntetve, nem ütött volna akkorát), a nézőpontok, a motivációk jól el lettek találva, a főszereplő csajszi is igazán szimpatikussá vált végül (bár sajnos rajta kívül nem sikerült mást megkedvelnem, talán a barátnőjét - az a levelezős dolog frankó volt, igazán!), csak azt sajnáltam, hogy hirtelen mennyi ember volt képes pálfordulást végrehajtani mindkét hajón. Magyarázható lenne persze a hatalmas sokkal, a váratlan helyzettel, hiszen akkor szinte kiszámíthatatlan, hogyan reagál az ember - összetörik, megváltozik vagy felnő a feladathoz - míg Waverlyvel ez utóbbi történt, szerelmével az előbbi kettő, a vallásos hajót nem támasztja alá: ha annyian bíznak valakiben, szinte istenként tisztelik, egyvalaki szavára máris lázadni kezdenek? értem, hogy nem volt mindenki oda a vezetőjükért, de ez borzasztó kidolgozatlannak hatott.

(itt a spoiler vége)

Mindezek ellenére úgy gondolom, egyáltalán nem egy rossz könyv ez, kifejezetten izgalmas, néhol riasztó, már-már sokkoló, olyan témákat feszeget, amelyek a tinédzserkorban levő lányokat különösen mélyen érinthetnek, és szerintem ügyesen csinálta az írónő - szinte a torkomban dobogott a szívem időnként a nyugtalanságtól, tehetetlen dühöt éreztem, és ha egy könyv képes szimpátiát kicsalni az olvasóból, az már valami.

Waverly karaktere különösen tetszett, hogy a nehezebb időkben sem zuhan meg, él benne a küzdeni akarás, és nem csak egy "kiegészítője" a szerelmének, vagy egy bábu, aki oda-vissza nyáladzik két pasi között egy szerelmi háromszögben majd azt várja hogy megmentsék, hanem aktív, cselekvő hősnő.

Érdekesek továbbá a személyiségek  - bár fentebb említettem, hogy néhol túlságosan is gyorsan változnak meg bizonyos dolgok - vagy csak az idő van furcsán érzékeltetve? - sokszínűek voltak, életszerűek, talán egy-két kivétellel nem csúszott bele bármiféle klisébe - bár van "rosszfiúnk" meg "jófiúnk, "bömbölő kisgyerek", "elvadult/elvakult vallási vezető", stb, mégis egy-egy kis plusz információval, vonással, utalással sikerül olyan összképet festeni, ami hihető. És ez nagyon fontos.

Trilógia első része ez, a következő Szikra néven jelent meg, a harmadik a Flame (Láng?) nevet viseli majd, bár nem ez lesz a következő a listámon, ha időm engedi, mindenképpen elolvasom majd.

forrás: kangaroo-k-i-d

Maxim Könyvkiadó | 2012 | 349 oldal | Glow