Kim Harrington: Clarity - tisztánlátó (Clarity 1.)

"Ne hunyd be a szemed! Kivéve akkor, ha a sötét valóságot már nem tudod elviselni.

Clarity „Clare” Fern tisztán lát dolgokat. Olyanokat, amelyek mások előtt rejtve maradnak. Látja a lopott csókokat, a rég eltemetett titkokat. Elég megérintenie egy tárgyat, és víziók törnek rá. Veleszületett képessége adomány. De átok is egyben.

Amikor egy fiatal lány gyilkosság áldozata lesz, felbukkan Clare volt fiúja, hogy segítségét kérje az ügy felderítésében – noha Clare még mindig haragszik a hűtlen fickóra. Aztán Clare szintén természetfeletti képességekkel rendelkező bátyja a gyilkosság fő gyanúsítottja lesz, és a lány többé már nem maradhat ki az ügyből. Gabriellel, az új rendőrfelügyelő vonzó fiával társulva, Clare bemerészkedik a rettegés, a megtorlás és az érzékiség mélységeibe, hogy a gyilkos nyomára bukkanjanak. De vajon kivételes képessége nem hagyja-e cserben pont akkor, mikor a legnagyobb szüksége lenne rá?"

Nagyon-nagyon-nagyon rég nem voltam könyvtárban megint, ráfanyalodtam az e-könyveimre és nem sokat jártam a városba, esélyem sem volt benézni (na meg ugye a költözés-mizéria még mindig aktuális, amint megtaláljuk a megfelelő járgányt, már itt sem vagyunk :D) és ezért valahogy kiesett, most már jó másfél-két hónapja. Aztán a postáról jövet ellenállhatatlan kényszert éreztem, mintha valami fura gravitációja lenne vagy mifene, komolyan, össze is válogattam gyorsan néhány érdekesnek ígérkező darabot (habár a Lovecraft-kötetből már korábban szemezgettem, illetve a Poe történetei közül is már túl vagyok jónéhányon, de gondoltam, legalább ha a másik kettő gyér lesz, legalább van miben bíznom), persze a Kedves forgatta a szemét, hogy még több mindent kell cipelnie, de végül csak hazaérkeztünk vele.

Tudjátok, kifejezetten vadászok a YA könyvekre, kár, hogy nincs külön egy gondola kiállítva nekik, mert a gyerekrészlegre ritkán járok fel, a sci-fi/fantasy és a krimi polcokat pedig néha unom újra és újra átnézni, főleg ha kevés az időm, és nem is igazán tudom, mit akarok (hiszen akkor csak bepötyögném a katalógusba és szevasz), szóval frusztráló kicsit.

Nagyon megörültem ennek a könyvnek, mindig izgalommal tölt el, ha ilyen viszonylag friss megjelenésű könyv kerül a kezembe, amiről esetleg már olvastam is, de legalább a borítójával találkoztam (mint a Cinder is, amit még olvasok, esélyes, hogy találkoztok még majd vele itt a blogon).

Szeretem a természetfeletti képességgel bíró karaktereket felvonultató történeteket, szóval a Tisztánlátó alcím után automatice landolt a Kedves kezében, el sem olvastam a fülszöveget, tehát azt sem tudtam, hogy akkor mire számítsak - középkori vagy modern történetről lesz szó? Vajon komolyabb, vagy romantikus lesz? Mozgalmas vagy afféle pszichológiai?

Nem sok derült ki a fülszövegből, gondoltam nyomozós, jól van, hát akkor lássunk neki.

Lauren Oliver: Delírium (Delírium-trilógia 1.)

"– Meg kell értened. Én boldog akarok lenni. (...) Én csak normális akarok lenni, mint mindenki más.
– Honnan tudod, hogy attól leszel boldog, ha olyanná válsz, mint mindenki más?"

Egy időben  úgy tűnt, mindenki erről a könyvről beszél, aztán valahogy elillant a dolog, jöttek újabb és újabb sikerkönyvek, nagy dobások, disztópia disztópia hátán a YA-szférában... aztán amint elkezdtem a könyvtárban dolgozni, gyorsan írtam egy kis listát azokról a könyvekről, amiket első körben el szerettem volna olvasni, egy jó nagy adagnyit össze is gyűjtöttem, és valamiképp ez is közéjük került, pedig nem volt annyira extra-várólistás (a sikerkönyvektől félek picit, na).

Miért is vannak oda annyian?

„Kilencvenöt nap, és védett leszek. Nem tudom, fájni fog-e a kúra. Túl akarok lenni rajta. Nehéz türelmesnek maradnom. Nehéz nem félni, amíg nem vagyok biztonságban, habár a delírium eddig még elkerült. Mégis aggódom. Állítólag a régi időkben az emberek megőrültek a szerelemtől. Ez a legelvetemültebb gyilkos a világon: akkor is végez az áldozattal, ha megérinti, és akkor is, ha nem.”

Disztópiák esetén nem számít ritkának (sőt, manapság inkább már gyakorinak számít, ha nem elcsépeltnek) a valamiféle érzelem-korlátozás, viszont ez csak egyetlen szempont, megfelelően operálva lenyűgöző hatást lehet vele elérni - főleg a YA-olvasóközönség részére, amikor az ember sokszor még ilyen  disztópikus megszorítások nélkül is korlátozva érzi magát.

Viszont ehhez több dolognak is közre kell játszania: a társadalom és a világ felépítésének, az okoknak, a karaktereknek nagyon a helyén kell lenniük, hiszen egy kis disszonancia is hiteltelenné tudja tenni a cselekményt, ott pedig borul az egész.

A Moly számlálója szerint két nap híjján két hónap telt el a könyv elolvasásának kezdete és befejezése között, és nem azért, mert lassan olvasnék vagy ennyire nem lett volna időm, mindössze elolvastam belőle vagy kétszáz oldalt, és egyszerűen... olyan semmilyen volt. Technikailag nem rossz, ügyesek voltak a fejezetek elején található (vallásos) idézetek a "betegséggel" kapcsolatban, de valahogy nem tudtam együtt érezni a  főszereplőnkkel, hiába tizenhét éves elvileg, , a gondolkodásmódja olyan kis egyszerű, naiv, talán kissé bárgyú, hogy jóval fiatalabbnak ment volna el, és lényegében semmi érdekes nem történt, ami miatt nehezen ment az olvasása, egy időre félre is tettem.

Viszont nem bántam meg, hogy újra visszatértem rá (sajnáltam volna félbehagyni, ha már egyszer kikölcsönöztem, nem gyakran esik meg ilyesmi), de sajnos ugyancsak vontatott és lassú oldalak következtek - egészen az utolsó kb. száz oldalig, amíg beindul az egész! És ezen voltam kissé meglepve, hogy ha tényleg képes az írónő úgy felcsigázni, hogy az ember visszafojtott lélegzettel drukkol, akkor ezt a híg, lagymatag dolgot az elejére miért...?

A karakterfejlődés nagyon szépen van ábrázolva, amíg Lena, a főhősünk az elején kis gyáva, bamba, naiv leányzóként indult, az alatt a három hónap alatt nagyon nagy változáson megy keresztül - csak éppen sokszor úgy érzem, mindez (a családi hátterét leszámítva) valahogy olyan véletlenül történik, bár hogy az elején bátortalan, a döntések, amiket hoz, igazán nem is az övé, inkább sodródik, véletlenszerűen választ. Természetesen ez idővel erősödik, tehát a kezdeti ingatagság egy kis jóindulattal betudható a társadalom nevelésének, mert a többi korabeli tegyük fel, még ennyi megingásra sem lenne képes - kicsit olyan indokgyártásnak tűnhet ez a részemről, de jobban átgondolva, szerintem megállja a helyét.

A szerelmi szál kissé fura volt - remélem, senkinek nem mondok újat azzal, hogy lesz szerelmi szál -, ugyanis nem éreztem előtte a felvezetést, egyszer csak volt és kész, a srác részéről majdnemhogy olyan rátukmálós volt helyenként, és ez már-már unszimpátiát váltott ki belőlem, de mindig előjön a gondolat, hogy oké, rendben, a "mi világunkban" ez így működik jobb esetben, de egy ilyen társadalomban, ami megtiltja és üldözi a szeretetet, szerelmet, vajon hogyan alakulnának ki a párkapcsolatok?
Viszont maga a szerelem-leírása, érzékeltetése a végefelé nagyon jó és hihető, ez extra pont, mert sok YA sajnos nem tudja ezt hozni.

Végül visszatekintve azt mondom, az első hosszú "uncsi" felvezetés lehet Lena szemléletváltásának, személyiségváltozásának is az oka, hiszen ahogy egyre többet tud meg saját magáról, a világáról, úgy veszik el úgymond az ártatlan naivitása, az a könnyed monoton unalom, ami eleinte jellemzi, hiszen az ő szemein keresztül látjuk az egész történetet.

A mellékszereplők jók voltak, éppen annyira unszimpatikusak vagy kedvelhetőek, amennyire lenniük kellett, bár egy kicsivel több Hanát el tudtam volna viselni.

A bibliográfiai leíráshoz, feldolgozó munkához segédlet/tananyag/jegyzetek

Nem olyan régen bukkantam rá Tóvári Judit bibliográfiai adatfeldolgozással kapcsolatos munkájára, ami egy nagyszerű segédlet mindazoknak, akik könyvtárosnak tanulnak, vagy már könyvtárosként dolgoznak, de időnként elbizonytalanodnak némely dologban, esetleg csak kíváncsiak bizonyos részletekre, akár saját kíváncsiságukból, akár más jellegű tanulmányukból fakadóan.

Számtalan témát érint, jobb oldalt érdemes átnézni a kis tartalomjegyzéket - a témák természetesen épülnek egymásra, de  önmagukban is teljesen használhatóak, érthetőek.

Vlagyimir Vasziljev Idő-Őrség (Őrség 8.)

Hozzájutottam kettőezer és négy jó magyar forintért, és meglepődve konstatáltam, hogy milyen kis vékonyka a szentem, jobban örültem volna olyan testes kötetnek, mint az első részek voltak.

No de sebaj, gondoltam, ha már annyira szerettem volna, nem bírtam ki, hogy ne kezdjek bele - pedig már nagyon a végén járok szegény könyvtári szakkönyveimnek (végül azért csak meghosszabbítottam őket, de ígéretet tettem magamnak, hogy legkésőbb január első hetében visszaviszem mindet, mert ez így már nem az igazi).

Az Őrség-könyveket ugye Lukjanyenko kezdte el anno, aztán a második résznél Vlagyimir Vasziljev, majd a hetedik résznél Vitalij Kaplan csapódott hozzá - előbbi olyannyira összejött, hogy az ötödik, és a jelen kötetet is Vasziljev hozta össze.

Lássuk csak, mit ígér a fülszöveg...

"Dmitrij Svedov Setét Másféle két év pihenő után visszatér, és második szintű létére azonnal vezetői feladatot kap: menjen Kijevbe, és élessze újjá a felmorzsolódott Nappali Őrséget. Ám épphogy elkezdi a hivatal felállítását, rejtélyes gyilkosságok történnek, melyek különös ismertetőjegye, hogy az áldozat életenergiáját elszívták.
A nyomozás első percétől kezdve egyre szövevényesebb helyzetekbe kerül bele, olyanokba, amelyeket még a Legfelső szintű mágusok sem képesek megmagyarázni, pláne megoldani. A szálak idegen mágusokhoz vezetnek, akik egy másik, ismeretlen szférában tevékenykednek, nincs nyomuk a Homályban. Mintha az időben ugrálnának.
Svéd egyre inkább azt veszi észre, hogy nem ő irányít, a nyomozás vezeti őt. Folyamatosan döbben rá, hogy miközben olyan dolgokat old meg, amiket a legmagasabb rangúaknak sem sikerült, furcsa, háromoldalú meccset játszanak vele a Fénypártiak, a Setétek és az Inkvizíció…

 A Nappali Őrség társszerzője, a Káosz-Őrség írója továbbgondolta Szergej Lukjanyenko világát, izgalmas, új történettel bővítve a ciklust. Más szereplők, más helyszínek, de a hangulat a régi."

A történet izgalmasnak tűnik, figyelemfelkeltő, hiszen belesző egy olyan szálat, amire eddig nem  utalt semmi (gondolok itt az idegen mágusokra), ami egyfajta frissességet ad(hatott volna) az Őrség-világának, amit egészen a történet háromnegyedéig így is éreztem, viszont...

Az a nagy különbség Lukjanyenko és Vasziljev stílusa között, hogy míg Lukjanyenko kicsit lassabb, elgondolkodtatóbb, magvasabb és mélyebb gondolatokat mozgat meg (az első három könyvnél volt, hogy szabályosan megragadt egy-egy gondolatfoszlány, amitől nem tudtam szabadulni), addig Vasziljev pörgősebb, akciódúsabb, a cselekmény csak úgy süvít, a szereplők nem töprengenek, nem filozofálgatnak, inkább cselekszenek - bár az utolsó talán kéttucat oldalon igyekszik ezt behozni, de inkább amolyan muszájnak, erőltetettnek érződik. És ez szerintem sokat ront magán a hangulaton, ugyanis egy komoly réteget "kihúz" a történet alól, ezzel mintegy elveszi a különlegességét, a "pluszt", egy random urban fantasyvá degradálja, ami élvezhető ugyan, de nem emlékezetes.

Amit bizonyos szempontból sikerült zseniálisan ábrázolni, másrészről roppant zavaró is volt, a főszereplőnk kevésbé éleselméjűsége - megszokhattuk a korábbi kötetekben, hogy nagyjából azért mindenkinek leesik egy-egy csel vagy titok, de Svédnek sokszor úgy kellett elmagyarázni, hogy mi miért történt, ami roppant életszagú, viszont hihetetlenül idegesítő volt a szemein keresztül látni a dolgokat, mintha egy furcsa szemellenzőt kellett volna viselnem olvasás közben :) De sajnos ebből kifolyólag néhány kérdésre nem kaptam választ, vagy nem ütött akkorát (valószínűleg az én figyelmetlenségemből is adódott), és ez nem hozta meg azt az egész-érzetet, amit az előzőek nyújtani tudtak.

Az eredeti borító

No aztán, gyengeségének érzem, hogy amilyen érdekesen indul, sőt még a közepetájt is hozza az iramot, a végére egyszerűen lecsendesül - igen, nem mindegyik történetre jellemző az a hatalmas katarzis, de itt többet vártam volna; kicsit több betekintést az idegen mágusok világába, ha magyarázatot nem is, több elszórt kis utalást, odavetett félmondatot. Kicsit az az érzésem, hogy amolyan átvezető, köztes regényke ez, ha pedig nem, akkor nagyon szomorú leszek, hogy egy ilyen jó kis témát, amiben van potenciál, ennyire sikerült csak kibontani...
A végét - ahogy írtam is, kissé erőltetettnek találtam, mintha csak úgy elfogyott volna a történet, a konklúzió is olyan kis szedett-vedett, nem érzem hitelesnek - így maga a történet címe, hogy Idő-Őrség is olyan... mesterkélt.


A borítót IMÁDOM, csupa nagybetűvel, annyira, de annyira! Kár, hogy egy szerencsétlen, sodródó fazon jobban illene a sztorihoz :(


A fordítás amúgy nem volt rossz (bár nem emlékszem, hogy korábban lettek volna szuperek (?)), egy-két elgépelést találtam elvétve.

Remélem, a következőben több filozófiát és kevesebb teafőzőt kapunk :)

Metropolis Media | 2015 | 256 oldal

Ráth-Végh István: A könyv komédiája (idézetek)

Carmilla idézte

Azért elég határozott elképzelései vannak az asszonypajtás milyenségéről az úriembernek, nemde? :D

Boglarka_Madar idézte

Ezt pedig így megjegyzés nélkül.

A mai nap csupa mosoly :D

Könyvtárosokról 1.

Ez a nap is jól indult, hála a KIT Hírlevélnek...

eredeti forrás & több: HuffingtonPost, ford., közread.: Könyvtár - Információ - Társadalom

John Dolan: John és George - A kutya, aki megváltoztatta az életem

Ez pedig egy illusztráció John Dolan: John és George - A kutya, aki megváltoztatta az életem című könyvéből. Megható kis történetnek tűnik egyébként, várólistára került.

forrás: arrestedmotion

Scott Westerfeld: Túlvilágok

Úgy került ez a könyv a váró-, és kívánságlistámra, hogy lényegében fogalmam sem volt, hogy miről szól (ugyanígy a Peeps és Midnighters sorozat tagjai is, no meg anno a Leviatán-trilógia első részét is megvettem és szegény azóta is csak porodosik, történelmi jellegű volta miatt mindig találtam valami érdekesebbet...), szóval csak lekaptam a polcról a könyvtárban, és rohantam is vele.

Aztán végül nem bírtam ki, elolvastam a  fülszöveget (szeretek fülszöveg nélkül belekezdeni, izgalmasabb, a már korábban említett borzasztó spoilerek miatt). Nem mondhatnám, hogy nem volt bennem egy kis bizalmatlanság (a terrorizmus, mint olyan nem a kedvenc témaköröm, de gyanítottam, hogy ez csak egy indok, nem fogja lényegében áthatni az egészet, pontosabban nem ezen lesz a hangsúly), illetve volt egy olyan sejtésem, hogy a két történet majd valahol összeér, a szereplők majd találkoznak - az író és a teremtménye úgymond.

"Darcy Patel a főiskolát és minden egyebet félretett, hogy ifjúsági regénye, a Túlvilágok megjelenhessen. Amikor lefoglalt lakás és barátok nélkül New Yorkba érkezik, még nem tudja, helyesen döntött-e, de aztán magával ragadja a tapasztalt és újonc írók társasága, akik a szárnyaik alá veszik.
A váltakozó fejezetekben pedig Darcy regényét olvashatjuk, egy izgalmas thrillert Lizzie-ről, aki a túlvilágra menekül egy terroristatámadás elől. Ahogy Lizzie a mi világunk és a holtaké között sodródik, számos megoldatlan és ijesztő történettel szembesül, amelyeket valakinek el kell simítania. Amikor azonban egy új fenyegetés üti fel fejét a túlvilágon, Lizzie rádöbben, hogy talán különleges képességei sem lesznek elegendőek, hogy megvédje a szeretteit."

Nem lett igazam, a két szál kapcsolata mindvégig egymás mellett, párhuzamosan haladt, a vége felé azért is volt szép, mert ahogy Darcy, az ifjú írónőnk magánélete hol pozitívabb, hol negatívabb volt, úgy változott a regénye eseményvonala, főhősnő Lizzie sorsa is, ami adott neki egy klassz összecsengést. 

Érdekes kérdéseket vet fel az "írói" oldala, magával a történetmeséléssel, akár a dolgok teremtésével, létrehozásával vagy éppen megszüntetéssel, törléssel kapcsolatban, amelyeken eddig valahogy nem töprengtem (illetve a Gyacsenko-házaspár-féle Arszen és a játék hatalma után kifejezetten rossz érzésem volt az ezer éve magára hagyott virtuális kiskutyákra összes félbehagyott játékra gondolva, legyen az egy vesztes csata a Master of Orion-ban, vagy elveszített vár utáni kedveszegettség miatt otthagyott Heroes WOG parti... - persze ez más, de valahol mégiscsak összefügg, nem?)
Izgalmas volt végigkövetni a szeletkét, hogy hogyan működnek a turnék, milyen bennfentes YA-írói dolgok történnek (feltételezem, ezek azért többnyire valósághűek lehetnek), de van egy olyan gyanúm, hogy akit ez a része nem érdekel a szakmának, az veszettül fog unatkozni - legalábbis azokon a részeken.

A történet-történet (történetception? a gugli egy találatot dobott a kifejezésre, ráadásul a kishúgom is azt az álláspontot képviseli, hogy amit kitaláltunk, az már létezik valamilyen módon, szóval na) eleinte izgalmasabban halad, mint a másik szál, de főleg középtájt, a végén már Darcy sorsa is igencsak érdekessé vált, igen kegyetlenek voltak a váltások :)

forrás: inspiredbybooks1

Ami - nem mondom, hogy nem tetszett, mert többnyire volt rá magyarázat - kevésbé volt testhezálló, hogy lány által írt lányról szóló YA létére Westerfeld nem tudta hozni azt az érzést, hogy ezt valóban egy tizennyolc éves csajszi írta, voltak olyan hiányok benne, amitől kifejezetten érezhető, hogy itt ez férfikéz munkája, gondolok itt a leírásokra (pl. én éreztem kényelmetlenül magam, de egész sokáig nehezen tudtam követni, hogy egyáltalán ki milyen nemű, olyan kevés leírást kaptunk a karakterekről, és nem csak a belső történetben, amit úgymond Darcy hibájának könyvelhetünk el, hanem az írónő-féle cselekményszálnál is ugyanez a helyzet. Ez némileg csökkentett az élvezeti értékén, de nem végletesen, szerencsére. 

Védelmére lehetne hozni a dilemmát, ami meg is jelenik, hogy mi a fontosabb, a történet, a karakterek, stb., és csodáltosan láttatja is, hogy gyakorlatilag papírmasé figurákkal is lehet bazi izgalmas cselekményt kreálni, ha ügyes az ember... viszont ha jól emlékszem, pont ezeknek a részleteknek a hiánya ugyanúgy érezhető volt a Csúfok-trilógiában is, (lassan ideje újraolvasni, persze csak ha leapadt a könyvtári szekció itthon, idén még vagy kilenc szakkönyvet kellene befejezni...)

Nem tudom, tervez-e Westerfeld folytatást hozzá, mert bár megállná így is a helyét, megkívánná a következő részt - Jamie is megérdemelne egy kicsivel több szerepet, ha már egyszer mindig pont akkor volt kéznél, amikor a szükség úgy kívánta.

Borító szempontból a magyar kicsit "összecsúszott"szerintem, furán mutat, hogy a fej-sziluettek ennyire egybetolódnak, de maga a szürkeség, a könnycsepp rendben van (csak én látom úgy, mintha inkább a srác rendelkezne európai jellegű vonásokkal, míg a lány indiai formákkal? fura, hiszen pont fordítva kellene, hogy legyen...) 

Mindenesetre a lenti, jobb oldali ami a történethez leginkább passzol, de a legszebb számomra kétségkívül a bal.

forrás: scottwesterfeld.com

Ciceró | 2015 | 540 oldal

10 perces frizurák - Több, mint ötven frizura lépésről lépésre

"Reggel laza lófarok és este elegáns, feltűzött frizura? Minden hangulathoz, alkalomhoz és minden típushoz megtalálható a megfelelő frizura. André Märtens megmutatja, hogyan formázhatjuk meg a hajunkat otthon egyszerűen és gyorsan. A megfelelő fortélyokkal minden haj változatosan és kiválóan alakítható függetlenül attól, hogy hosszú vagy rövid…"

Alapvetően nem  szoktam ilyesmit olvasni, de ha már a kezembe akadt, szántam némi időt az áttanulmányozására - őszintén szólva kicsit én is úgy vagyok vele, mint a könyvben említett hosszú hajú nők többsége: vagy egy csattal feltűzöm, vagy kontyba fogom, vagy hagyom szabadon szállni a sörényemet - hetente kétszer egy-egy fonat is előfordul, de aztán ki is fújt a repertoár, szóval gondoltam némi ihlet jól jön, ha már úgyis kéznél van.

Maga a könyv szép, kellemes, a képek élénkek, a tartalom érthető, tetszett, hogy lépésről lépésre fotóztak, a fonatoknál külön illusztrálták, hogy melyik tincs hová kerül (a halszálka-fonásnál mondjuk különösen hasznos).
Ezzel szemben némelyik olyan szinten egyszerű volt, hogy felesleges volt ennyire lebontani (pl. két copf frufruval? ezt azért mindenki meg tudja oldani maga is leírás nélkül szerintem), kerülhetett volna a helyére valami kis izgalmasabb is. Van egy olyan gyanúm is, hogy nem minden kreáció készíthető el tíz perc alatt, de ez nyilván ügyesség kérdése is.

Ami kicsit furcsa volt, hogy a frizurák nagy hányada kicsit olyan "amcsi negyvenes anyuka" benyomást keltett (másképp tényleg nem tudom megfogalmazni), a borító alapján némileg fiatalosabb, modernebb dolgokra számítottam, talán olyan ötletekkel, amik jobban kihasználhatóak a mindennapokban - ráadásul ha valakinek egészen rövidke haja van, nem sok olyan dolgot talál benne, ami érdekelheti.

Volt néhány olyan elképzelés, amit nem tudok hová tenni, rejtély, hogy valaki miért is akarna ilyet viselni, de meglepő módon pont találtam olyan frizurát az egyik 100 years of beauty- videókollekcióban (mondjuk pont a kenyaiban ha jól emlékszem, ami azért annyira nem népszerű errefelé - egy kontyszerű képződményről van szó, ami kb. úgy néz ki, mintha egy rúd állna ki az ember feje tetejéből), szóval ez is bizonyítja, hogy attól, hogy nekem furcsa valami, vagy már-már a csúnya kategóriába tenném, még lehet népszerű és kedvelt, divat terén ne adjatok a  szavamra! :)

Amit sajnáltam, illetve ami nem tetszett, hogy - bár frizurákról van szó, tehát formákról, nem feltétlenül hajápolásról vagy színezésről, mindössze a három hajszínt vesznek elő, mint festéshez ötletet, a szőkét, a vöröset és a barnát. Ráadásul szegény modell mintha Photoshop segítségével váltott volna hajszínt, totál természetellenes, ami nem csinál túl nagy kedvet a hajszínváltáshoz, bár a könyv ugye nem is erről szól, hanem hogy a meglévőből mit lehet kihozni, de számomra kicsit steril és kiábrándító volt.

A másik, hogy (bár nem fordult elő gyakran), némelyik modellnek elég látható lenövése volt - nem a direkt "mélyítő" hatást elérendő sötétebb tövekről beszélek -, és bár el tudom képzelni, hogy azért, mert a könyv "valódi" nőknek íródott és a "valódi" nőkkel megesik, hogy hamar felbukkan a lenövés, de hacsak nem azért kerül oda a kép, hogy illusztrálja, épp arról esik szó, akkor az elég igénytelen egy kiadványban szerintem, bár lehet, hogy csak én vagyok finnyás. (Más kérdés, hogy túl vannak sminkelve, tocsog a pirosító/bronzosító és egyebek, ami egy jó öt éve már nem igazán játszik, és szerintem egy ilyen jellegű könyvnél fontos az összkép, amibe ez is beleszámít, hiszen a frizurák nem kifejezetten újak - legalább legyen olyan érzése az embernek, hogy ezek az összeállítások napjainkban is használhatóak, mert különben elég felütni egy húsz évvel ezelőtti frizurás könyvet....)

Néhol a fordítás kissé furcsa, nem mondanám igazán magyartalannak, csak voltak mondatok, amelyek aligha hangzanak el élőszóban (illetve kukacoskodásképp, a szempillaspirál - amiről megtudtam, hogy a lenőtt hajtövek befestésére is jó, bár szerintem mire alaposan végigmegy a választékon az ember, majdhogynem be is festhetné rendesen -, igaz, hogy angolul "mascara", de én még nem hallottam, hogy azt bárki is "maszkarának" nevezte volna így fonetikusan, magyarul, hacsak nem álarcra gondolt, amit ugye kis hazánkban jelent).

Az általános ismertetők nem túl mélyek, viszont a címhez képest azért széleskörűek (gondolok itt a hajápolási termékekre és egyebekre amelyek a témához kapcsolódnak), nem egy mély szakirodalom, aki abszolút laikus, nem szokott ilyen-olyan habokat, formázó és kondicionáló dolgokat használni, annak biztosan mond egy-két újdonságot.

Közepes/hosszú hajú, konzervatívabb, klasszikusabb fazonokat kedvelő nőknek azt mondom, a frizurák legalább háromnegyede tetszeni fog, de túl sok friss, korszakalkotó ötletet nem kell tőle várni.

 Libri | 2015 | 144 oldal

Félrefordítások 1.

Belelapoztam Michael Crichton Zaklatás  című könyvébe, és valahogy ezen a párbeszéden akadt meg a szemem (innen is a "villanó memória" kifejezésen). Nem is félrefordítás, inkább furcsaság. De tényleg van, aki ezt így használja élőszóban? Van egy olyan gyanúm, hogy a laikusok nagy részének nem a flash memória fog beugrani. Értem, hogy a szóvicc másképp nem jön ki, de annyira életszerűtlen és furcsának hat... (Google barátunk is egy oldalnyi találatot hozott csak a kifejezésre, amiből az első az említett mű, úgyhogy gyanús, hogy nem túl elterjedt a dolog.)

Tudom, hogy régen íródott, de a fordításért ez aligha lehet mentség.

forrás: Google Books

Az olvasókról (avagy nem olvasókról) 1.

Amikor a négygyermekes anyuka (úton az ötödik) panaszkodik arról, hogy milyen rossz, hogy a mai gyerekeknek már nem jelenti ugyanazt az élményt a mese, a könyv, mint annak idején "nekünk".

Amikor megkérdezem, ő szokott-e könyvtárba járni, esetleg a kicsikkel programokra, mert tök jó programjaink vannak ám, azt feleli, még akkor volt utoljára, amikor a másik épület adott otthont az intézménynek. Akkor megjegyzem, hogy az cirka tizenöt éve volt, nem reagál, gyorsan témát vált, elmeséli, hogy az óvodás kislánya tabletet kap karácsonyra.

Mint valami rossz szatíra, nem?

Könyves wishlist 1.

Amint megláttam a Bookline-os hírlevélben a borítót, mondom no micsoda jóféle dolog ez, aztán látom, hogy egy újabb Őrség-könyv (ó, a "régi szép idők", amikor még csak azon szomorkodtam, hogy mindössze tetralógia, erre most meg sorban jönnek ki... bár kissé úgy érzem, Vasziljev gyorsabb tempót diktál, mint Lukjanyenko, több akció és kevesebb filozófia...) Na majd kiderül, milyen lesz.

Lehet, hogy már a jövő héten :3

Polcok Moly.hu -n 2.

A szakirodalom/szép-, és szórakoztató mellett készítettem egy Könyvtár, könyvtárosság, olvasásszociológia (szakmai) névre keresztelt polcot, ahová a témába beleillő könyveket rakosgatom - tudom, volt már hasonló polc másnál, viszont azokon sokszor fel-felbukkannak nem-szakirodalmi művek, illetve vagy régieknek, elavultaknak tűnnek, vagy kifejezetten egy könyvtárat vizsgálnak egy szempontból, ami átfogóan nem olyan érdekes, maximum ha az ember az adott intézményről akar mondjuk szakdolit írni, vagy azt az adott szempontot vizsgálja. 

Szóval az enyém annyival másabb, hogy (többnyire) aktuális, átfogó és részben belekerült az olvasásszociológia, némi IT, meg egy-két kapcsolódó, határterületi dolog is.

Könyvtáros felfedezések 2.

Normál esetben ugye a szerző vezetékneve alapján hozzuk létre a Cutter-számot (az a betű és szám a könyvek gerincére ragasztva - szakkönyveknél fölé a jelzet kerül, ami pedig az ETO alapján kerül megállapításra), és akkor van az a helyzet, amikor a megszokott írópáros minden egyes könyvén azonos sorrendben van feltüntetve mindkét szerző, kivéve egynél mondjuk - vagy még jobb, amikor egy szótársereg tizeniksz részészénél történik ez, és valami okból kifolyólag a két szerző nevét megcserélik a címoldalon, és a szerencsétlen könyvtáros meg őrüljön meg: 

'A' verzió: vagy a szabályt követi, és a másik csóka nevéhez sorolja - és eszméletlenül bénán fog kinézni, hogy az az egy nincs ott - főleg mivel szerencsétlen olvasó logikusan a többi mellett keresi - ha ott nincs, akkor biztos másutt sincs, mert miért lenne másutt, hiszena  másik kéttucat is ott pihen

vagy

'B' verzió: megszegi a szabályt, de akkor meg az adatbázis lesz kvázi hibás, hiszen nem az előírás szerint lett eljárva. Illogikus.

Bizonyos dolgokra egyszerűen nem voltak felkészülve, amikor a szabályokat írták, és akkor ez még nem is egy ritka eset.

#justlibrarianproblems

Könyves felfedezések 2.

Szegény barátnőnket, Borit pedig Conni-nak hívják igazából :(

A Bori sokkal aranyosabb, nem?

Könyves felfedezések 1.

Tök érdekes (bár őszintén szólva nem túl meglepő), hogy mióta adják ezt a Szulejmán-féle sorozatot, mekkora könyves hátteret kapott ez az arab/török stb. témakör, mennyi hasonló történet születik - és viszik is, mint a cukrot.

Arra lettem figyelmes, hogy több magyar szerző(nő) is külföldi hangzású írói álnevet használ ezen könyvek kiadásánál (persze ez nem ritkaság, inkább csak érdekesség), kíváncsi lennék, vajon a lelkes olvasóközönség mekkora része tudja vajon, hogy például Nasira Güzelik, vagy Syndie Maison is magyar valójában.

Könyvtáros felfedezések I.

Észrevettem, hogy a formai tárgyszavak között nincsen 'horror', mint olyan (most már van), sőt, a tudományos-fantasztikusban (aka sci-fi) is csak négy darab doksi árválkodik, a fantasy-ban talán pár tucat, minden a thriller és a fantasztikus címke alatt gyűlekezett.

Vigyázz adatbázis, jövök! :)

Nagy Réka - Ökoanyu a konyhában | kritikus szemmel

Nagy reményeket fűztem ehhez a könyvhöz, amikor megláttam - valószínű, hogy emiatt is csalódtam akkora hatalmasat, hogy gyakorlatilag egy nagyon kezdő, hozzá nem értő rétegnek ajánlanám csak ezt a könyvet - a legvégén érteni fogjátok, miért.

Maga a könyv igen ízléses: szép design, jól esik kézbe venni, sok színes képpel, illusztrációval, eredeti áron 3880 jó magyar forintot kérnek érte, ami ahhoz lépest, hogy minden oldala színes, ráadásul keményfedeles, nem is rossz - ha a tartalmát nem nézzük. Bár...

Amire számítottam, az egy hasznos tanácsokban gazdag, informatív hasznos könyv, ami feltehetőleg vegetáriánus, ha esetleg nem is vegán (hiszen "húsmentes receptek" az alcím - ráadásul a fenntartható fejlődésnek szerintem ez minimum elvárható alapköve), úgyhogy már a munkám során bele-belelestem, aztán később ki is kölcsönöztem, hogy alaposabban áttanulmányozhassam.

Feltárás során gyanús volt, hogy számtalanszor felmerült a hús-kérdés (pl. ott a mit kezdjünk a maradék húsvéti sonkával ami egy egész minifejezetet kitett /a sokszor kettő oldalas témaköröket nem tudom hogy nevezhetném másképp/, aztán a melyik húsfélét mennyi ideig lehet eltartani még furcsább volt), de gondoltam adok neki egy esélyt.

Ami feltűnt már a legelején, hogy annak ellenére, hogy számtalan linket ajánl, sokszor a saját forrásait nem tünteti fel (pl. "tudósok megállapították" - mikor? melyik országban? mikor? milyen kísérlet kapcsán? milyen intézet szárnyai alatt? vagy a tipikus "az ember a fogazata alapján mindenevő", amit tényként közöl - és a bélrendszere alapján? Ez mind részletkérdés, mindenki azt látja, veszi elő belőle amit lát), tehát az állításai kvázi megalapozatlanok, nincsenek rendesen alátámasztva. Ez zavaró, mert azt gondolom, hogy a tudatossághoz szükség van egyfajta stabil háttérre, jól bizonyítható ismeretanyagra, amire bátran hagyatkozhat, hivatkozhat az ember.

A bevezetőből kiderül, hogy a hölgynek ez már nem az első, sőt, a harmadik könyve, illetve hogy több évnyi vegetáriánusság után újra húsevővé avanzsálódott (és megtudjuk, hogy létezik olyan, hogy "flexitarius" vagy "semi-vegetáriánus", azaz olyan, aki elvileg vegetáriánus, csak ritkán eszik húst. Én ezt - minden kicsit magára valamit is adó vegetáriánus/vegán emberrel együtt leginkább "finnyásnak" nevezném, nem pedig akármilyen-vegetáriánusnak, de ez már az én személyes kifakadásom. Továbbá nem értem, ha tisztában van vele, mekkora biológiai lábnyomot hagy a húsfogyasztás maga után, vajon miért él vele mégis, ha jó ideig nem tette?)

A tippjei enyhén szólva is furcsán hatottak, a később sokszor előforduló "drága nagymamát" sem érzem annyira erős hiteles alapnak, főleg olyan tanácsoknál, hogy "ne egyél olyat, amiben ötnél több összetevő van" vagy "olyan dolgot aminek nem tudod kiejteni a nevét". 

Érződik, hogy nagyon kezdő embereknek íródott, hiszen a szükséges konyhai berendezések/edényekre kitérve annyira alapszintű dolgok vannak csak felvetve, amit akinek pár éve saját konyhája van vagy legalábbis szeret ott tevékenykedni, és nem fogja be a szemét/fülét, amikor arról esik szó, hogy a teflon/mikrózás nem biztos, hogy egészséges, az már tisztában van ezekkel a dolgokkal.

Furcsálltam többek között, hogy mennyi műanyag tároló-dolgot felsorol (szerintem az üvegek sokkal "zöldebbek"), vagy a fém teatojást (sok gyógynövénynél kifejezetten rossz, ha fémmel érintkezik), de a kitérők a hússal kapcsolatos vágódeszkákra, késekre sem hagytak bennem sok örömöt. Csodálkoztam, hogy kávéfőzőt is látok az eszközök között (főleg mivel a kávé megintcsak nagy öko-lábnyomos).

Igazából ehhez hasonló ellentmondások tömkelegével van tele a könyv - én pedig egy idő után tollat ragadtam - nem rosszindulatból, de szeretnék rámutatni azokra a dolgokra, amik szerintem nem esnek egybe a könyv címének (szándékozott) mondandójával.

Különösnek találtam, hogy mennyire ki vannak sarkítva a multik viszont a kisboltokra nagy hangsúly van fektetve (amiknek a beszállítóik szintén sokszor ugyanazok mint a "nagyoknál"), nem is beszélve a piacokról, ahol kis érdeklődés után kiderül, hogy ugyancsak központi elosztóból hozzák a cuccot - ennyi erőből a multiba is beugorhatunk -, és ha magánszemély, biztos forrásból tudom, hogy nem egy ember veszi meg hipermarkertben a húst/zöldséget, hogy később háztájiként drágábban eladhassa. Persze nem mindenki, nem mindenhol, de megvan az esélye, résen kell lenni.

Az alapvető élelmiszereknél nekem szintén bazi fura a kukoricakonzerv, amikor a könyv hátralevő részében végig azt nyomatja, hogy mindent fagyasztani! - ezt bezzeg jó a műgyantás alaménadobozból. Nekem ez a logika fura.

Kiderül aztán, hogy a húsmentesség annyiból áll, hogy heti egy nap hús nélkül telik, mert úgy mennyivel egészségesebb lesz az ember és mennyivel könnyebb a bolygónak (bár nem írtam fel, a foodandwine blog szerint a marhahús 15400 liter/kg mozog ), akkor miért ne lenne logikus, zöld/öko életvitelszerűen így élni? Értékelem a szándékot, de nekem ez leginkább amolyan önigazolás/lelkiismeret-nyugtató dolognak tűnik.

Állítása szerint "10-15 évvel ezelőtt nem volt kultúrája a vegetáriánus étkezésnek" (azaz 2000-2005-ben) - kevés volt a recept - előtte pedig oldalakon keresztül ecseteli, hogy a "drága nagymama" mennyiféle húsmentes dolgot főzött annak idején, mert luxuscikk volt a hús. Mi ez, ha nem ellentmondás? (Nyilván a hús-nemevés szándéka különböző, de aligha hiszem, hogy ne igyekeztek volna feltalálni magukat a múltszázad elejének-közepének asszonyai kaja terén... egyébként hadd idézzek egy kis Wikipédiát: "A Magyarországi Vegetárius Egyesület (később Magyar Vegetárius Egyesület) pedig 1883-ban kezdte meg működését." Úgyhogy nem hiszem, hogy annyira ritka dolog lett volna ez - főleg a két háború között, amikor egyszerűen nem lehetett húshoz jutni jószerivel.) 

A receptek pedig... hogy idézzek, "Egyszerű, de pont ezért nagyszerű levesek, főételek, könnyű tavaszi saláták, (...)" - valóban, az egyszerűnél jobb kifejezést nem is tudtak volna rá kitalálni, őszintén szólva kevés egyszerűbb receptet tudnék kitalálni, mint a gombás rántotta vagy a mindenmentes krumplilepény (ami kvázi egy megsütött főttkrumpli...), esetleg a sima főtt kukorica, amit csilis fűszerrel szórnak meg. Az alma/zeller, alma/répa, vagy csírás paradicsomsalátáról ne is beszéljünk. Egyszerűen nem értem, ezekhez minek recept, mi ebben a kunszt.

A krémek és kencék alatt kiderült, hogy nem szépségápolási szerekről esik szó (sosem hallottam még más olvasatban e két kifejezést, pedig elhihetitek, hogy nem egy táplálkozással kapcsolatos tanulmány(gyűjteményt)/receptes könyvet és egyebet olvastam), hanem olyan "nagyszerű" margarin/felvágott helyettesítőkről, mint mondjuk a tojáskrém (ami megint egy wtf dolog, ha már ötleteket próbál adni, miért nem olyat, ami nem jut egyből mindenki másnak is az eszébe?). A bolti "aromáktól" fél, de sajtot, mézet bátran eszik, ami ugyanakkora lutri. (Nem emlékszem, hogy olvastam volna, hogy termelőtől szerzi be vagy maga készíti.)

A  nyalánkságok megintcsak kiábrándítóak, banán + kakaópor = csokikrém, hurrá (csak épp se a kakaópor, se a banán nem épp öko-barát a meglehetősen messzi termőhelye miat), ugyanez a "bounty" köleskásával, ami a kókuszdióval problémás...

Ráadásul sikerült szinte mindenbe vajat vagy valamiféle tejterméket tenni (ami ugyancsak az állat etetését-itatását eredményezi, vagyis ugyanúgy vízpazarló, mint a hús... )

Bár a fotók nagyon szépek, egyszerűen a tartalom hihetetlenül "bézik" (ha már így fonetikusan sikerült leírnia az írónőnek, használom én is, brr).

Előkerül, hogy mit csináljunk a húsvét utáni megmaradt sonkával (egy receptkönyvben melynek alcíme "húsmentes"), a lekvár, amibe nem tudja, minek kell citromsav, és hogy datolya, amivel édesíteni szokott (ami nagy eséllyel megintcsak nem kis hazánkban terem).

És ami a végére már az agyamra ment, az a fagyasztás. Minden menjen a fagyasztóba a kenyértől a palacsintáig. De miért? És őszintén, nem elég annyi kenyeret venni/sütni, ami pont elfogy? Vagy a diót kamrában tartani, mert ott is boldogan eláll? Ahhoz, hogy annyi mindent betuszkoljunk a fagyóba, egy egész fagyasztóládát kellene beszerezni, ami megintcsak piszok módon nem energiatakarékos.

Szó esik még a böjtről,a pálmaolajról/szegényorángutánok-témáról (csak éppen azt felejtik el sokszor, hogy ugyebár a kajába ebből csak töredéknyi megy, leginkább ipari felhasználású a dolog, nem azon az egy darab pálmaolajos croissan-on múlik a hektárnyi esőerdők sorsa, sokkal inkább biodízel készül belőle, illetve táp a tejelő tehén számára - és akkor nézzük meg újra,a  receptek hány százalékában fodul elő ugyancsak tejszármazék).

A negatív csúcs pedig az író kifakadása volt arról, hogy minek annyi recept a neten, pontosabban "minek annyi recept a világba bele", erre csak annyit reagálnék, hogy valóban, nem is kellenek ezek a receptek se, egyelőre még fel tudok szelni egy almát és egy zellert recept nélkkül is...

*

Őszintén szólva nagyon sajnálom, hogy ennek a bejegyzésnek ez lett a vége, ugyanis nem szeretek lehúzó véleményt írni olyan könyvekről, amelyek számomra kedves témát boncolgatnak (mint a Hogyan legyek vegán 30 nap alatt például), főleg mivel (feltételezem) a jószándék vezérli az írónőt (és nem a téma népszerűsége iránti lovagoljunk-meg-egy-hullámot-és-keressünk-sok-pénzt filozófia), de ez akkor is kevés, kiábrándítóan felszínes, rosszul felépített, sokhelyütt logikátlan és már-már félrevezető (ez nem "öko", ráadásul a borító és fülszöveg alapján bármelyik vegetáriánus megvehetné, holott szó sincs ilyesmiről - persze lehet védekezni ezzel, hogy nem volt ráírva, de az alcím azt sugallja, becsapós). Érződik, hogy az írója abszolút laikus, nem nevezném alaposan tájékozottnak.

Ha ajánlanám kellene, maximum azoknak, akik nagyon-nagyon kezdők bármilyen konyhai dolog terén, vagy nem akarnak komoly, alapos, szakmai dolgokat olvasni, csak ilyen női magazin-stílusú érdekességeket.

(Másfél csillag, némelyik fotó tetszett, de képeskönyvnek kissé drága...)
 

Sanoma Könyvkiadó | 2015 | 216 oldal 

Amy Kathleen Ryan - Ragyogás (Ragyogás 1.)

Be kell, hogy valljam, anno a borítója volt, ami miatt kinéztem magamnak ezt a könyvet (ejha, közel kettő éve írtam róla először!), meg az Alexandrában is meg-megpillantottam, de látatlanban (ez esetben olvasatlanban) nem veszek, van egy olyan szokásom, hogy ha nem biztos, hogy jó lesz, nem költök rá (magyarán ha nem kedvenc szerző vagy gyűjtött sorozat része, akkor előbb könyvtár, aztán a tanakodás, hogy megéri-e).

Őszintén szólva többnyire igyekszek nem beleolvasni mások értékeléseibe, sőt ha tehetem, a fülszövegeket is kerülöm, mert sokszor veszettül sopileresek (nem egyszer vettem észre, hogy a háromszáz oldalas könyv közel első harmadát ellövik), viszont itt meglepően ügyesen sikerült eltalálni - annak ellenére, hogy romantikusabbnak tűnik tőle, mint amilyen valójában, illetve néhány olyan dolgot nem említenek meg hála az égnek, ami később jelentős szerepet játszik, és meglepőnek találtam, mert nem számítottam rá.

"Mit éreznél, ha egy olyan űrhajón születtél volna, ahol csak a szüleid és az idősebbek ismerik a Földet? Te sosem láttad, csak az általuk mesélt történetek alapján ismered, és minden vágyad, hogy megérkezzetek az új otthonotokba, arra a bolygóra, amelyet benépesíthettek.
A történet középpontjában Waverly áll, akinek az élete váratlan fordulatot vesz. A barátja, Kieran éppen megkéri a kezét, amikor a szövetséges hajójuk váratlanul megtámadja őket és elrabolja az összes nőt az űrhajóról, ahol eluralkodik a káosz. A szerelmeseket elszakítják egymástól az események, s mindkettejüknek helyt kell állnia az új és szokatlan helyzetben.
Ahhoz, hogy visszataláljanak egymáshoz és szeretteiket is megmentsék, sokat kell küzdeniük. Hamarosan arra is ráébrednek, hogy az ellenségek nem mindig kívülről érkeznek."

(Készült hozzá trailer is, a magyar feliratos verzióját ide kattintva találjátok - nem árul el túl sokat...)

Ami kifejezetten elrontotta számomra - mert amúgy izgalmas kis olvasmány volt -, az csupa technikai részlet, biztos vagyok benne, hogy a célközönség nem csupa mérnökből meg kutatóból áll, viszont vannak számomra annyira logikátlan megoldások, hogy csak kapkodtam a fejem, hogy ezt miért, de ha valami kis odavetett indok felbukkant volna magyarázat gyanánt, azt mondom, jó legyen, de így minden nélkül nem tűnt életszerűnek. Alapvetően a régebbi "klasszikus" science fictionökön nőttem fel, és azokhoz képest nem volt megfelelően alátámasztva technikailag a dolog (oké, tudom, hogy a legtöbben nem arra voltak kíváncsiak, hogy milyen berendezés hogyan, meg ilyenek), de az egyik ami nekem nagyon furxcsa volt, hogy ha nem tudtam volna, hogy egy űhrjaó belsejében játszódik a történet, az első pár oldalon valahogy nem is éreztem volna. Traktorokról van szó, meg termőföldről meg valami arató-ünnepségről.
Nem akarok én beszűkült látókörűnek tűnni, de él bennem egy olyan kép, hogy ha hosszú távra tervezek és azt szeretném, hogy az űrhajó jó sokáig kibírja, minél kevesebb súllyal ugye, akkor termőföldet mint olyat, vagy nem viszek aktívan az utastérbe (esetleg kis porciókban a laborokba, vagy vízmentesítve külön leválasztható egységekbe, ha már valami miatt muszáj), de semmi esetre sem úgy, hogy szaladgálnak rajta meg ilyenek, ilyen időkben ez iszonyat pazarlás lenne!), nem is beszélve a kávéautomatákról és olyan "modern" dolgokról, ami a Földön abszolút hétköznapinak számít, de az űrben szerintem luxus (kakaó, vajas popcorn), tehát a történet harmadáig, a "konfliktusig" kb. azt éreztem, hogy nem is a végtelen világűrben hasítunk, és nem azért, mert az űrben születet gyerekek szemén keresztül látjuk a világot.

(itt spoiler kezdődik)

Közben meg valahogy nem lehet tudni, hányan is vannak azon a bizonyos hajón - kb. ötven lányt elvisznek ugyebár, talán annyi fiú marad, és a szüleik (száz ember? kétszáz? több? mennyi ember kell vajon egy akkora robosztus monstrumhoz, ahol még gyümölcsös meg szántóföld is vígan elvan traktorostul?) - a felnőttek  többnyire meghalnak a lövöldözésben vagy a sugárszennyezettség miatt. Mekkora az űrhajó? Meg úgy egyáltalán? Egy-egy mondattal bővel fel lehetett volna vázolni, és sokkal teljesebbé tette volna a képet. Vagy én voltam figyelmetlen?

A másik ilyen a felnőttek sugárfertőzöttsége volt - most komolyan, attól, hogy kikerülnek ezejk a jóemberek az űrbe, el fog tűnni róluk a sugárzás, miután napokat töltöttek egy szivárgó reaktor mellett? Amikor a részecskék ott ülnek a bőrükön, belekerültek a belső szerveikbe, stb., és utána a "mentőakció" után (ami szintén megérne egy misét...) az amúgy egészséges gyerekek csak úgy ölelgetik őket? Semmi elkülönítés vagy bármi? Meg ez a "nyissátok az ajtót majd én elkapkodom az embereket" dolog tulajdonképpen egyáltalán nem hősies vagy vagány, inkább olyan... életszerűtlennek hat, már-már nevetséges. (Nyilván én is mindent megtennék a szüleimért, nem arról van szó, csak ez a megoldás... egyszerűen olyan bugyuta, nem tudom elképzelni, hogy a valóságban ez így működne, márpedig a sci-fi témában igenis ott van a tudományos is, ragaszkodok hozzá - nyilván tovább van gondolva, de azért így... na mindegy.)

Kifejezetten érdekesnek találtam, ahogy a vallásos-vallás nélküli témát kezelték, hogy mi számít jónak, mi rossznak, a szemszögek, hogy milyen indíttatások hová vezetnek (feltételezem, ha a vallásos brancs lett volna pozitívként feltüntetve, nem ütött volna akkorát), a nézőpontok, a motivációk jól el lettek találva, a főszereplő csajszi is igazán szimpatikussá vált végül (bár sajnos rajta kívül nem sikerült mást megkedvelnem, talán a barátnőjét - az a levelezős dolog frankó volt, igazán!), csak azt sajnáltam, hogy hirtelen mennyi ember volt képes pálfordulást végrehajtani mindkét hajón. Magyarázható lenne persze a hatalmas sokkal, a váratlan helyzettel, hiszen akkor szinte kiszámíthatatlan, hogyan reagál az ember - összetörik, megváltozik vagy felnő a feladathoz - míg Waverlyvel ez utóbbi történt, szerelmével az előbbi kettő, a vallásos hajót nem támasztja alá: ha annyian bíznak valakiben, szinte istenként tisztelik, egyvalaki szavára máris lázadni kezdenek? értem, hogy nem volt mindenki oda a vezetőjükért, de ez borzasztó kidolgozatlannak hatott.

(itt a spoiler vége)

Mindezek ellenére úgy gondolom, egyáltalán nem egy rossz könyv ez, kifejezetten izgalmas, néhol riasztó, már-már sokkoló, olyan témákat feszeget, amelyek a tinédzserkorban levő lányokat különösen mélyen érinthetnek, és szerintem ügyesen csinálta az írónő - szinte a torkomban dobogott a szívem időnként a nyugtalanságtól, tehetetlen dühöt éreztem, és ha egy könyv képes szimpátiát kicsalni az olvasóból, az már valami.

Waverly karaktere különösen tetszett, hogy a nehezebb időkben sem zuhan meg, él benne a küzdeni akarás, és nem csak egy "kiegészítője" a szerelmének, vagy egy bábu, aki oda-vissza nyáladzik két pasi között egy szerelmi háromszögben majd azt várja hogy megmentsék, hanem aktív, cselekvő hősnő.

Érdekesek továbbá a személyiségek  - bár fentebb említettem, hogy néhol túlságosan is gyorsan változnak meg bizonyos dolgok - vagy csak az idő van furcsán érzékeltetve? - sokszínűek voltak, életszerűek, talán egy-két kivétellel nem csúszott bele bármiféle klisébe - bár van "rosszfiúnk" meg "jófiúnk, "bömbölő kisgyerek", "elvadult/elvakult vallási vezető", stb, mégis egy-egy kis plusz információval, vonással, utalással sikerül olyan összképet festeni, ami hihető. És ez nagyon fontos.

Trilógia első része ez, a következő Szikra néven jelent meg, a harmadik a Flame (Láng?) nevet viseli majd, bár nem ez lesz a következő a listámon, ha időm engedi, mindenképpen elolvasom majd.

forrás: kangaroo-k-i-d

Maxim Könyvkiadó | 2012 | 349 oldal | Glow

Könyvtípusok, amiket ki nem állhatok 1.

Szakirodalom terén fordul elő sokszor (főleg az ilyen tippek-tanácsok-egyebek témakörben, mint "hogyan vezessen sikeresen az üzleti vállalkozásomat", "mit kell tenni a népszerűségért?", "hogyan legyek jó nő?", stb.), hogy az ember egy két-háromszáz oldalas könyvet tart a kezében, és egy, azaz egyetlen hivatkozás sem fordul elő az egész műben, nemhogy irodalomjegyzék.

Megértem, ha valaki a tapasztalatait írja le esetleg, vagy a saját történetét, de annyira nem tudom elhinni, hogy nincs egyetlen olyan szakkönyv, szabvány vagy akármi, amiből ihletet merített, amit érdemes lenne idézni, csak leült az ipse, megírt háromszáz oldalt, és elégedetten bólintott, hogy igen, ez mind az én ötletem volt.

Főleg amikor az a háromszáz mondjuk nem is háromszáz, csak ötven-száz, de jó szellősen, nagy sorközökkel, margókkal és maximum másfél oldalas fejezetekkel, amik csupa általánosságról szólnak.

"Hogyan csináljunk sok pénzt? - Ne fogadjunk el olyan állásajánlatot, ahol - ha fénymásolni is kell -, kevesebbet fizetnek, mint huszonöt dolcsi per óra."

Na de komolyan...

Írjunk össze ilyen ötleteket meg nyilvánvaló dolgokat, adjuk ki, reklámozzuk megfelelően, a jónép meg kidobja a sok hiába kivágott és feldolgozott fáért a súlyos bankjegyeket, és tádám, máris sok pénzt csináltunk, micsoda sikertörténet.

*sóhaj*

(Az idézet egyébként valós, nem én találtam ki.)

Polcok Moly.hu-n

Létrehoztam Moly.hu-n két polcot (eleinte csak egy volt, végül jobbnak láttam szétválogatni), hogy könnyebben összegyűjthessem azokat a könyveket, amik érdekelnek. Sajna a nevük ellenére nem minden dokumentum található meg nálunk (van, amit az új könyvek katalógusának böngészése közben találtam, de mégsem került beszerzésre, van amit pedig Molyon, egy-egy már adott könyv alapján bóklászva). Amiket megtaláltam, azokat elláttam jelzettel, legalábbis amit nálunk, a soproni SZIVK-ben kapott, bár szerintem többnyire minden városi könyvtárban hasonló Cutter-számokat kapnak, mondjuk az ETO sokszor kérdéses. Mindenesetre azt hiszem, idővel átpakolom a Várólistám teljes tartalmát, hogy ha kedvem szottyan valamihez, ne kelljen még jelzetet keresgélni, csak belépek Molyra és már meg is van minden :3

• Szakirodalom
• Szép/szórakoztató irodalom

Avagy miért kell nekem még egy blog?

Vagy ötszáz könyv van a várólistámon. De tényleg. És ez a szám csak nőttön-nő, tulajdonképpen ha reálisan szeretném szemlélni a helyzetet, be kell látnom, hogy a végére érni nem fogok, maximum lépést tartani vele. Most pedig, hogy a legújabb könyveket is bármikor megkaparinthatom, és kis túlzással napi több tucat megy át a kezeim között, csak rosszabbodott a helyzet.

Ami talán picit kiemeli, vagy inkább megkülönbözteti más könyves blogoktól ezt, hogy szakirodalom is lesz bőven - na meg minden olyan, ami a másik blogjam témájába nem fér be - de illendően majd azért azokról is hírt adok itt, ha más nem, egy link formájában.

Ami lesz:

• YA, sci-fi és némi klasszikus, nagyritkán egy-két egypercesgyűjtemény
• Szociológia, könyvtártudomány, olvasáskutatás, ifjúságkutatás, informatika, információelmélet, szociális hálózatok, esetleg némi pszichológia, és pedagógia.

Ami nem lesz mert másik blogjaimban relevánsabbak azok az életmód/recept, illetve a gótikus/rémregények, szubkultúra-kutatással kapcsolatos tanulmányok.

A szó szoros értelmében nem könyvajánlót/kritikát szeretnék ide gyűjteni a magam részéről, inkább megjegyzéseket, idézeteket, kiakadásokat, sőt, olyan könyvek is lesznek, amiket tulajdonképpen el sem olvastam, csak felkeltették az érdeklődésemet, és átfutottam.

Nos, előzetesként ennyit erről.