John Dolan: John és George - A kutya, aki megváltoztatta az életem

Ez pedig egy illusztráció John Dolan: John és George - A kutya, aki megváltoztatta az életem című könyvéből. Megható kis történetnek tűnik egyébként, várólistára került.

forrás: arrestedmotion

Scott Westerfeld: Túlvilágok

Úgy került ez a könyv a váró-, és kívánságlistámra, hogy lényegében fogalmam sem volt, hogy miről szól (ugyanígy a Peeps és Midnighters sorozat tagjai is, no meg anno a Leviatán-trilógia első részét is megvettem és szegény azóta is csak porodosik, történelmi jellegű volta miatt mindig találtam valami érdekesebbet...), szóval csak lekaptam a polcról a könyvtárban, és rohantam is vele.

Aztán végül nem bírtam ki, elolvastam a  fülszöveget (szeretek fülszöveg nélkül belekezdeni, izgalmasabb, a már korábban említett borzasztó spoilerek miatt). Nem mondhatnám, hogy nem volt bennem egy kis bizalmatlanság (a terrorizmus, mint olyan nem a kedvenc témaköröm, de gyanítottam, hogy ez csak egy indok, nem fogja lényegében áthatni az egészet, pontosabban nem ezen lesz a hangsúly), illetve volt egy olyan sejtésem, hogy a két történet majd valahol összeér, a szereplők majd találkoznak - az író és a teremtménye úgymond.

"Darcy Patel a főiskolát és minden egyebet félretett, hogy ifjúsági regénye, a Túlvilágok megjelenhessen. Amikor lefoglalt lakás és barátok nélkül New Yorkba érkezik, még nem tudja, helyesen döntött-e, de aztán magával ragadja a tapasztalt és újonc írók társasága, akik a szárnyaik alá veszik.
A váltakozó fejezetekben pedig Darcy regényét olvashatjuk, egy izgalmas thrillert Lizzie-ről, aki a túlvilágra menekül egy terroristatámadás elől. Ahogy Lizzie a mi világunk és a holtaké között sodródik, számos megoldatlan és ijesztő történettel szembesül, amelyeket valakinek el kell simítania. Amikor azonban egy új fenyegetés üti fel fejét a túlvilágon, Lizzie rádöbben, hogy talán különleges képességei sem lesznek elegendőek, hogy megvédje a szeretteit."

Nem lett igazam, a két szál kapcsolata mindvégig egymás mellett, párhuzamosan haladt, a vége felé azért is volt szép, mert ahogy Darcy, az ifjú írónőnk magánélete hol pozitívabb, hol negatívabb volt, úgy változott a regénye eseményvonala, főhősnő Lizzie sorsa is, ami adott neki egy klassz összecsengést. 

Érdekes kérdéseket vet fel az "írói" oldala, magával a történetmeséléssel, akár a dolgok teremtésével, létrehozásával vagy éppen megszüntetéssel, törléssel kapcsolatban, amelyeken eddig valahogy nem töprengtem (illetve a Gyacsenko-házaspár-féle Arszen és a játék hatalma után kifejezetten rossz érzésem volt az ezer éve magára hagyott virtuális kiskutyákra összes félbehagyott játékra gondolva, legyen az egy vesztes csata a Master of Orion-ban, vagy elveszített vár utáni kedveszegettség miatt otthagyott Heroes WOG parti... - persze ez más, de valahol mégiscsak összefügg, nem?)
Izgalmas volt végigkövetni a szeletkét, hogy hogyan működnek a turnék, milyen bennfentes YA-írói dolgok történnek (feltételezem, ezek azért többnyire valósághűek lehetnek), de van egy olyan gyanúm, hogy akit ez a része nem érdekel a szakmának, az veszettül fog unatkozni - legalábbis azokon a részeken.

A történet-történet (történetception? a gugli egy találatot dobott a kifejezésre, ráadásul a kishúgom is azt az álláspontot képviseli, hogy amit kitaláltunk, az már létezik valamilyen módon, szóval na) eleinte izgalmasabban halad, mint a másik szál, de főleg középtájt, a végén már Darcy sorsa is igencsak érdekessé vált, igen kegyetlenek voltak a váltások :)

forrás: inspiredbybooks1

Ami - nem mondom, hogy nem tetszett, mert többnyire volt rá magyarázat - kevésbé volt testhezálló, hogy lány által írt lányról szóló YA létére Westerfeld nem tudta hozni azt az érzést, hogy ezt valóban egy tizennyolc éves csajszi írta, voltak olyan hiányok benne, amitől kifejezetten érezhető, hogy itt ez férfikéz munkája, gondolok itt a leírásokra (pl. én éreztem kényelmetlenül magam, de egész sokáig nehezen tudtam követni, hogy egyáltalán ki milyen nemű, olyan kevés leírást kaptunk a karakterekről, és nem csak a belső történetben, amit úgymond Darcy hibájának könyvelhetünk el, hanem az írónő-féle cselekményszálnál is ugyanez a helyzet. Ez némileg csökkentett az élvezeti értékén, de nem végletesen, szerencsére. 

Védelmére lehetne hozni a dilemmát, ami meg is jelenik, hogy mi a fontosabb, a történet, a karakterek, stb., és csodáltosan láttatja is, hogy gyakorlatilag papírmasé figurákkal is lehet bazi izgalmas cselekményt kreálni, ha ügyes az ember... viszont ha jól emlékszem, pont ezeknek a részleteknek a hiánya ugyanúgy érezhető volt a Csúfok-trilógiában is, (lassan ideje újraolvasni, persze csak ha leapadt a könyvtári szekció itthon, idén még vagy kilenc szakkönyvet kellene befejezni...)

Nem tudom, tervez-e Westerfeld folytatást hozzá, mert bár megállná így is a helyét, megkívánná a következő részt - Jamie is megérdemelne egy kicsivel több szerepet, ha már egyszer mindig pont akkor volt kéznél, amikor a szükség úgy kívánta.

Borító szempontból a magyar kicsit "összecsúszott"szerintem, furán mutat, hogy a fej-sziluettek ennyire egybetolódnak, de maga a szürkeség, a könnycsepp rendben van (csak én látom úgy, mintha inkább a srác rendelkezne európai jellegű vonásokkal, míg a lány indiai formákkal? fura, hiszen pont fordítva kellene, hogy legyen...) 

Mindenesetre a lenti, jobb oldali ami a történethez leginkább passzol, de a legszebb számomra kétségkívül a bal.

forrás: scottwesterfeld.com

Ciceró | 2015 | 540 oldal

10 perces frizurák - Több, mint ötven frizura lépésről lépésre

"Reggel laza lófarok és este elegáns, feltűzött frizura? Minden hangulathoz, alkalomhoz és minden típushoz megtalálható a megfelelő frizura. André Märtens megmutatja, hogyan formázhatjuk meg a hajunkat otthon egyszerűen és gyorsan. A megfelelő fortélyokkal minden haj változatosan és kiválóan alakítható függetlenül attól, hogy hosszú vagy rövid…"

Alapvetően nem  szoktam ilyesmit olvasni, de ha már a kezembe akadt, szántam némi időt az áttanulmányozására - őszintén szólva kicsit én is úgy vagyok vele, mint a könyvben említett hosszú hajú nők többsége: vagy egy csattal feltűzöm, vagy kontyba fogom, vagy hagyom szabadon szállni a sörényemet - hetente kétszer egy-egy fonat is előfordul, de aztán ki is fújt a repertoár, szóval gondoltam némi ihlet jól jön, ha már úgyis kéznél van.

Maga a könyv szép, kellemes, a képek élénkek, a tartalom érthető, tetszett, hogy lépésről lépésre fotóztak, a fonatoknál külön illusztrálták, hogy melyik tincs hová kerül (a halszálka-fonásnál mondjuk különösen hasznos).
Ezzel szemben némelyik olyan szinten egyszerű volt, hogy felesleges volt ennyire lebontani (pl. két copf frufruval? ezt azért mindenki meg tudja oldani maga is leírás nélkül szerintem), kerülhetett volna a helyére valami kis izgalmasabb is. Van egy olyan gyanúm is, hogy nem minden kreáció készíthető el tíz perc alatt, de ez nyilván ügyesség kérdése is.

Ami kicsit furcsa volt, hogy a frizurák nagy hányada kicsit olyan "amcsi negyvenes anyuka" benyomást keltett (másképp tényleg nem tudom megfogalmazni), a borító alapján némileg fiatalosabb, modernebb dolgokra számítottam, talán olyan ötletekkel, amik jobban kihasználhatóak a mindennapokban - ráadásul ha valakinek egészen rövidke haja van, nem sok olyan dolgot talál benne, ami érdekelheti.

Volt néhány olyan elképzelés, amit nem tudok hová tenni, rejtély, hogy valaki miért is akarna ilyet viselni, de meglepő módon pont találtam olyan frizurát az egyik 100 years of beauty- videókollekcióban (mondjuk pont a kenyaiban ha jól emlékszem, ami azért annyira nem népszerű errefelé - egy kontyszerű képződményről van szó, ami kb. úgy néz ki, mintha egy rúd állna ki az ember feje tetejéből), szóval ez is bizonyítja, hogy attól, hogy nekem furcsa valami, vagy már-már a csúnya kategóriába tenném, még lehet népszerű és kedvelt, divat terén ne adjatok a  szavamra! :)

Amit sajnáltam, illetve ami nem tetszett, hogy - bár frizurákról van szó, tehát formákról, nem feltétlenül hajápolásról vagy színezésről, mindössze a három hajszínt vesznek elő, mint festéshez ötletet, a szőkét, a vöröset és a barnát. Ráadásul szegény modell mintha Photoshop segítségével váltott volna hajszínt, totál természetellenes, ami nem csinál túl nagy kedvet a hajszínváltáshoz, bár a könyv ugye nem is erről szól, hanem hogy a meglévőből mit lehet kihozni, de számomra kicsit steril és kiábrándító volt.

A másik, hogy (bár nem fordult elő gyakran), némelyik modellnek elég látható lenövése volt - nem a direkt "mélyítő" hatást elérendő sötétebb tövekről beszélek -, és bár el tudom képzelni, hogy azért, mert a könyv "valódi" nőknek íródott és a "valódi" nőkkel megesik, hogy hamar felbukkan a lenövés, de hacsak nem azért kerül oda a kép, hogy illusztrálja, épp arról esik szó, akkor az elég igénytelen egy kiadványban szerintem, bár lehet, hogy csak én vagyok finnyás. (Más kérdés, hogy túl vannak sminkelve, tocsog a pirosító/bronzosító és egyebek, ami egy jó öt éve már nem igazán játszik, és szerintem egy ilyen jellegű könyvnél fontos az összkép, amibe ez is beleszámít, hiszen a frizurák nem kifejezetten újak - legalább legyen olyan érzése az embernek, hogy ezek az összeállítások napjainkban is használhatóak, mert különben elég felütni egy húsz évvel ezelőtti frizurás könyvet....)

Néhol a fordítás kissé furcsa, nem mondanám igazán magyartalannak, csak voltak mondatok, amelyek aligha hangzanak el élőszóban (illetve kukacoskodásképp, a szempillaspirál - amiről megtudtam, hogy a lenőtt hajtövek befestésére is jó, bár szerintem mire alaposan végigmegy a választékon az ember, majdhogynem be is festhetné rendesen -, igaz, hogy angolul "mascara", de én még nem hallottam, hogy azt bárki is "maszkarának" nevezte volna így fonetikusan, magyarul, hacsak nem álarcra gondolt, amit ugye kis hazánkban jelent).

Az általános ismertetők nem túl mélyek, viszont a címhez képest azért széleskörűek (gondolok itt a hajápolási termékekre és egyebekre amelyek a témához kapcsolódnak), nem egy mély szakirodalom, aki abszolút laikus, nem szokott ilyen-olyan habokat, formázó és kondicionáló dolgokat használni, annak biztosan mond egy-két újdonságot.

Közepes/hosszú hajú, konzervatívabb, klasszikusabb fazonokat kedvelő nőknek azt mondom, a frizurák legalább háromnegyede tetszeni fog, de túl sok friss, korszakalkotó ötletet nem kell tőle várni.

 Libri | 2015 | 144 oldal

Félrefordítások 1.

Belelapoztam Michael Crichton Zaklatás  című könyvébe, és valahogy ezen a párbeszéden akadt meg a szemem (innen is a "villanó memória" kifejezésen). Nem is félrefordítás, inkább furcsaság. De tényleg van, aki ezt így használja élőszóban? Van egy olyan gyanúm, hogy a laikusok nagy részének nem a flash memória fog beugrani. Értem, hogy a szóvicc másképp nem jön ki, de annyira életszerűtlen és furcsának hat... (Google barátunk is egy oldalnyi találatot hozott csak a kifejezésre, amiből az első az említett mű, úgyhogy gyanús, hogy nem túl elterjedt a dolog.)

Tudom, hogy régen íródott, de a fordításért ez aligha lehet mentség.

forrás: Google Books

Az olvasókról (avagy nem olvasókról) 1.

Amikor a négygyermekes anyuka (úton az ötödik) panaszkodik arról, hogy milyen rossz, hogy a mai gyerekeknek már nem jelenti ugyanazt az élményt a mese, a könyv, mint annak idején "nekünk".

Amikor megkérdezem, ő szokott-e könyvtárba járni, esetleg a kicsikkel programokra, mert tök jó programjaink vannak ám, azt feleli, még akkor volt utoljára, amikor a másik épület adott otthont az intézménynek. Akkor megjegyzem, hogy az cirka tizenöt éve volt, nem reagál, gyorsan témát vált, elmeséli, hogy az óvodás kislánya tabletet kap karácsonyra.

Mint valami rossz szatíra, nem?

Könyves wishlist 1.

Amint megláttam a Bookline-os hírlevélben a borítót, mondom no micsoda jóféle dolog ez, aztán látom, hogy egy újabb Őrség-könyv (ó, a "régi szép idők", amikor még csak azon szomorkodtam, hogy mindössze tetralógia, erre most meg sorban jönnek ki... bár kissé úgy érzem, Vasziljev gyorsabb tempót diktál, mint Lukjanyenko, több akció és kevesebb filozófia...) Na majd kiderül, milyen lesz.

Lehet, hogy már a jövő héten :3